Ebben az évben elindítja Magyarországon a használtbútor-programját az Ikea - írta meg a Buksza, a Napi.hu szerkesztőségi blogja néhány napja. Bár az indulás pontos dátuma még nem ismert, ahogy az sem, hogy pontosan miként működik a használt bútorok visszavétele, de az Ikea adatvédelmi szabályzata kiegészült, ebben pedig már van néhány fontos információ.
Képek és leírás
A "Bútorok második élete" néven futó program lényege, hogy aki szeretne túladni régi vagy felesleges Ikea-termékén, az felajánlhatja majd a cégnek. A gyakorlatban ez úgy fog működni, hogy az Ikeának felkínált termékről fényképeket kell csinálni és le kell írni szövegesen is, hogy a bútor milyen állapotban van. A bútorról szóló leírás és a képek pedig bekerülnek egy internetes rendszerbe. A személyes adatok megadása nélkül nem lehet egyeztetni a céggel, ezért volt szükség az adatvédelmi szabályzat bővítésére.
Létszámbővítés
Az Ikea egyébként a használtbútor-program elindítása mellett bővíti az ügyfélszolgálatát: álláshirdetésben keres munkatársakat a 2018 őszétől a budapesti Astoria metrómegállónál lévő irodaházban működő vevőszolgálati bázisára.
Szabó Bernáth vevőszolgálati operatív vezető a Buksza kérdésére azt mondta, hogy a létszámbővítésre az online vásárlás és kisméretű csomagszállítás fejlesztése miatt van szükség. Napi szinten ugyanis mintegy 1800 megkeresés érkezik e-mailben, telefonon vagy a Facebookon, ezek többsége termékelérhetőséggel és vásárlási folyamatokkal kapcsolatos kérdés, vagy kisebb részben panasz. Jelenleg az ügyfélszolgálat 38 embernek ad munkát és ezt a csapatot bővítik 3-4 munkatárssal.
Rákérdeztünk arra is, hogy a leendő munkatársaknak mekkora bruttó és nettó bért kínál az Ikea, de erre a szokásos, konkrétumok nélküli választ adta a társaság. Azaz nem árulta el, hogy mekkora fizetésre számíthatnak az érintettek. Konkrét indoklás így hangzik: "A munkatársak fizetésére és juttatási csomagjára vonatkozóan az Ikea nem kíván részletekbe bocsátkozni, mivel ezt sok tényező befolyásolhatja" .
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói