Az állam által 1,4 milliárd forinttal támogatott projekt lezárulta után a liechtensteini székhelyű cég elektronikus csatlakozók kézi összeszerelését fogja végezni Magyarországon.
A vállalat világelső a szórakoztatóiparban használt áramköri és elektronikai csatlakozók gyártásában. "Így a nyári fesztiválszezon sem jöhetne létre, ha a Neutrik nem szállítaná a mikrofonokhoz az elektronikai csatlakozókat. A magyar és külföldi együttesek hangja nem tudna megszólalni sem a Balaton Soundon, sem a Volton, sem a Strand Fesztiválon" - mondta Szijjártó.
Ózdon az elmúlt években egy másik vállalat, az ABB is bezárta a gyárát, de ahogy a Johnson Electric helyére most a Neutrik Group, úgy nem sokkal később a helyére érkezett a medencegyártással foglalkozó Wellis Zrt. - tette hozzá.
A miniszter tájékoztatása szerint a mára több mint 140 ezer embernek munkát biztosító elektronikai szektor teljesítménye tavaly 21 százalékkal nőtt. A bővülés üteme az idei év első négy hónapjában 16 százalékos volt, az ágazat termelési értéke így ezen idő alatt meghaladta a 3000 milliárd forintot - írja az MTI.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló