A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

A 2011 végi, 2012 eleji időszak átlagos napi gázfogyasztása napi 46 millió köbméter volt, kis ingadozással 42 és 53 millió köbméter között mozogtak a napi értékek − tudtuk meg az FGSZ Zrt.-től. A társaság adatai szerint a fűtési szezon eddig eltelt időszakában (azaz október és január eleje között) a legkisebb (tárolóba való betöltés nélküli) napi gázfogyasztási érték 19,5 millió köbméter volt, a legnagyobb pedig 55 millió. A szezon eddig eltelt időszakának napi átlaga 41 millió köbméteres földgázfogyasztás volt, ez a téli átlagnál mintegy 10 százalékkal kisebb mennyiséget jelent.

Az elmúlt három év október és december közötti időszakainak összehasonlításából kiderül, hogy az utolsó negyedévben tavaly átlagosan 41, 2010-ben 44, 2009-ben pedig 42 millió köbméteres napi gázfogyasztást regisztrált az FGSZ, azaz 2010-ben e három hónap (letárolás nélküli) összfogyasztása is 10 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbi azonos időszakinál.

Januárban maradhat az átlagosnál enyhébb időjárás

A 2010-ben tapasztaltnál jobban ingadozott ugyanakkor a fogyasztás, akkor ugyanis a legmagasabb napi érték 70 millió köbméter felett alakult, 2011-ben azonban 55 millió alatt maradt az utolsó három havi napi maximum. A tendencia várhatóan folytatódik január első felében is, mivel az Országos Meteorológiai Szolgálat az elmúlt évekhez képest magasabb napi középhőmérsékleteket jelez előre.

Hasonló tapasztalatokról számoltak be a lapunk által megkérdezett gázszolgáltatók is. A Főgáz Zrt. elosztási területén például az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest mintegy 13 százalékkal csökkent a gázfogyasztás. Tavaly decemberben 313 millió köbméter gáz fogyott, ami 22 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbi azonos időszaki adatokat.

Az év utolsó hónapjának legnagyobb fogyasztását december 2-án regisztrálta a Főgáz 12 millió köbméteres értékkel, ekkor a napi átlaghőmérséklet mínusz 2,3 Celsius-fok volt, a legalacsonyabb igény pedig december 10-én mutatkozott (8,6 millió köbméteren), 6 Celsius-fokos átlaghőmérséklet közelében.

A novemberben fel-, decemberben lecsavartuk a gázt

A Tigáz területén novemberben 2010 azonos időszakához képest közel 40 százalékkal több, decemberben azonban körülbelül 20 százalékkal kevesebb gázt fogyasztottak a (lakossági és az üzleti) ügyfelek − ennek oka főként a tavalyelőttinél átlagban 6 fokkal hidegebb november és a közel 4 fokkal melegebb december − tudtuk meg Száraz Gábor szóvivőtől. Az idei tél legmagasabb fogyasztású napja a Tigáznál november 24-e volt (mínusz 3 Celsius-fok körüli napi átlaghőmérséklet mellett), de hasonló mennyiségű gáz fogyott november utolsó és december első két napjában, valamint a december 21−26. közötti időszakban is. Tavaly decemberben a legmagasabb és legalacsonyabb fogyasztású napok között mintegy 30 százalékos különbséget regisztrált a Tigáz.

Változnak a fogyasztási szokások is

Az E.On szolgáltatási területén a legnagyobb fogyasztást a december 20. és 23. közötti időszak hozta, a legalacsonyabbat pedig december 10−12. között mérték a jelenlegi fűtési szezonban − mondta a Napi Gazdaságnak Egyházi Nikoletta szóvivő. Utóbbi napok a 2006−2010-es telek átlagát 15 százalékkal múlták alul. A gázfelhasználás a társaság szerint egyébként jelentősen csökkent a negyedik negyedévben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, részben az időjárás, a változó fogyasztási szokások és a tudatosabb energiafelhasználás miatt. A tavalyi gázfogyasztás összességében is alacsonyabb volt a megelőző években tapasztaltnál.

Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. szolgáltatási területén 2011 decemberében az átlagos földgázfogyasztás 7,06 millió köbméter volt, a legnagyobb mennyiség 8,64 millió köbméter volt december 1-jén, a legkisebb pedig 5,92 millió december 4-én. A decemberi átlagos fogyasztás a társaság adatai szerint 2010 decemberében 9,35 millió köbméter volt, ami közel negyedével magasabb a tavalyi utolsó hónap értékénél.

A fűtési szezon eddigi részében mintegy 15 százalékkal kevesebb földgáz fogyott a társaság szolgáltatási területén.

Az egyetemes gázszolgáltatás adatai
20062007200820092010
Fogy.-szám*Értékesítés**Fogy.-szám*Értékesítés**Fogy.-szám*Értékesítés**Fogy.-szám*Értékesítés**Fogy.-szám*Értékesítés**
Alpiq Csepeli Erőmű Kft.1431815581778178131394
E.On Energiaszolgáltató Kft.----610 8211 102622213900561963803
E.On Dél-dunántúli
Gázhálózati Zrt.309 506846314 541671------
E.On Közép-dunántúli
Gázhálózati Zrt.292 298760296 571588------
E.On Földgáz Trade Kft.172 40462 45482 35203890-
EMFESZ Kft.4-57-1 5632111302174289292457
GDF SUEZ Energia
Magyarország Zrt.779 8442 116789 5681 551797 6391 3847830051154707517939
Főgáz Zrt.805 8012 446812 0081 861814 9061 61479315413227520101007
Tigáz Zrt.1 221 7623 0911 245 7482 4571 263 3212 2381235922198011930841740
Összesen3 409 37511 6813 458 6549 5903 488 4358 7003545774593235040054950
*egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztók száma (fő), **földgáz-értékesítés az egyetemes szolgáltatói piacon (millió köbméter)
Forrás: Magyar Gázipari Egyesülés