A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A közlemény kiemeli, hogy a közbeszerzéssel a városi kerékpáros közösségi közlekedési rendszer, a városi léptékű közbringa rendszer kialakítása a cél. Ez 18 helyszínen, dokkoló állásokkal kialakított közbringa gyűjtőállomás telepítését, és 170 egyedi kialakítású, elektromos rásegítéssel ellátott (pedelec) közbringa kerékpár beszerzését, beüzemelését és a hozzá tartozó informatikai fejlesztéseket tartalmazza.
Kapcsolódó
A nyertessel november 17-én kötött szerződést a város. Indult még a közbeszerzésen a T-Systems Magyarország Zrt. is.
A Céginfo.hu adatai szerint a nyertes New Line Technologies Kft. 2010-ben alakult, tulajdonosai Puskás Bertalan, Szikszai Tamás Péter és a Deltagroup Holding Zrt, amely a szavazatok több mint 50 százalékával rendelkezik. Az utóbbi egyedüli tulajdonosa az MNM Invest Zrt. Az utóbbi tulajdonosát nem tartalmazza a céginformáció. A New Line Technologies adóéve az év közepétől a következő év közepéig tart, az utolsó 2019/2020-as évben nettó 650 millió forint árbevétel mellett 10 millió forint nyereséget ért el.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek