Az új épületegyüttes a megújult Markusovszky tér felé nyitott lesz és az átriumokkal tagolt, a köz felé is nyitott érkezési tér köti össze az épületeket, melyek sokféle funkcióval bírnak.
A Magyar Építők azt írja, fontos referenciapont az egyetemi fejlesztés környezetében a SOTE Főépületénke szabadon álló magas tömbje az Üllői úton, továbbá az Iparművészeti Múzeum épülete is. A Markusovszky tér a beépítés során védi a város zavaró és oda nem illő hatásaitól a területet. Ezen felül az Egyetemváros szervesen kapcsolódik a szomszédos SOTE, valamint néhány háztömbre lévő ELTE, illetve PPTE intézményeihez.
Amiben a kivitelező eltér a kiírástól, hogy a tornaterem a tér felé első Kinizsi utcai telekrész első emeletére kerül. Az emeleti szinteken találhatók a karok illetve az oktatási szervezetek részei, míg a legfelső szinteken a program legcsendesebb, elmélyülést, koncentrációt igénylő terei kapnak helyet majd.
Jelentősen jobb adózott eredmény után saját fejlesztésekre fordítja forrásait a Duna Aszfalt Zrt.
A Duna Group eredménykimutatása alapján a vállalat adózott eredménye jelentősen nőtt 2023-ban. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!