A lap megkeresésére Simon András, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének MUISZ közlekedési szakterületi felelőse elmondta, az IATA és a Malév közötti megállapodás tette volna lehetővé, hogy az utazási irodákban vásárolt, de a csőd miatt már fel nem használható repülőjegyek után kártérítést kaphassanak a pórul járt utasok.
Közölte azt is, a visszatérítés mintegy kétszázezer utast érint. Miután nem történt kifizetés, az International Air Transport Association (IRIME) és a MUISZ megsürgette az elmaradt fizetést - fogalmazott Simon András. Mint mondta, az IATA válaszlevelében az áll: amíg ebben az ügyben nem születik bírósági döntés, kockázatosnak tartja a Malév-jegyek árának visszatérítését.
A szakember kifejtette, a MUISZ és az IRIME álláspontja továbbra is az, hogy a pénz-visszafizetési megállapodást teljesíteni kell.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!