A koronavírus-járvány világszerte ráirányította a figyelmet arra, hogy mindenkinek érdemes felkészülni a váratlan helyzetekre és érdemes tudatosan tervezni a jövőt. Különösen igaz ez a családokra, akik többek között a kockázati életbiztosítással tehetik kiszámíthatóbbá az életüket.
A K&H szerint az idei adatok arra utalnak, hogy a magyar családok tudatosabbá váltak ezen a téren. A társaságnál kötött K&H családi életbiztosítások állománya és az ebből származó díjbevétel folyamatosan növekszik. Tavaly január óta a családi életbiztosítást kötő ügyfelek közel 40 százaléka 35 év alatti, amivel az ügyfelek átlagos életkora 40 évre csökkent. Az idén elsősorban a 28-37 és a 48-57 éves korosztálynál nőtt az új szerződők száma éves összevetésben. „A pandémia átértékelte az egészséghez fűződő viszonyunkat, hiszen a vírus a családokat sem kímélte: sokan sorolják egészségük megőrzésének biztonságát az első helyre szeretteik védelmében is.” – mondta Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője.
„A pandémia megtanította az embereket tudatosabban felkészülni nehezebb időszakokra is. A kockázati életbiztosításokhoz tartozó kalkulátort egyre többen használják, ami azt mutatja, hogy tovább nő azoknak a száma, akik ebben a biztosítási formában gondolkodnak" - tette hozzá.
Az innovatív digitális fejlesztéseket kiemelten kezelő K&H a kockázati életbiztosításokhoz kapcsolódóan egy életbiztosítás tervezőt is létrehozott, amely segítséget nyújt az ügyfeleknek a döntés meghozatalában és hozzájárul ahhoz, hogy tudatosítsák magukban a felmerülő kockázatokat, időben felkészüljenek a váratlan eseményekre. A K&H életbiztosítás tervező célja, hogy tanítva, játszva nyújtson segítséget az érdeklődőknek, néhány interaktív példával kiegészítve.