A Blokkk.com szerint sok választása nem volt annak a boltosnak, akinek március második felében 15 órakor be kellett zárni, áprilisban nem tehette be a lábát a vásárló és csak valamikor májusban nyithatott ki újra (vidéken május 4-től, a fővárosban május 18-tól).
A menekülő útvonalakat elsősorban a szabadságolás, leépítés és a részmunkaidő adta, miután a megcsappant bevételből bérre is kevesebb futotta, vagy éppen semmi. Nem véletlen, hogy nem is tudott minden bolt újranyitni májusban.
Kapcsolódó
A leépítés mellett a részmunkaidős foglalkoztatás is megugrott, ami egyébként is nagyobb arányú a kereskedelemben, hiszen még nap közben is hullámzik a piac. Persze, az átlag mögött jókora különbségek is voltak, hiszen miközben a nagyobb élelmiszer boltokban nem változott a számuk (ez 18 ezer dolgozót jelent), addig más áruterületeken látványos volt a növekedés.
A könyvesboltokban három és félszeresére, a híradástechnikai boltokban kétszeresére, a ruhás boltokban 16 százalékkal, a benzinkutaknál 15 százalékkal, a bútorboltokban hasonló mértékben, 14 százalékkal ugrott a részmunkaidősök aránya májusra. Emellett a nagyobb webáruházakban is belenyúltak a részmunkaidőbe: itt 32 százalék volt a megugrás, pedig a forgalmuk alaposan nőtt áprilisban, májusban.
Voltak azonban üzletek, ahol nem ezzel a megoldással éltek - mutat rá a szakblog. A cipőboltokban a leépítés volt nagyarányú, részmunkaidőst nem foglalkoztattak többet, de hasonló kép rajzolódik ki a turkálókban is, itt a nagyobb arányú leépítés és lecsökkent részmunkaidőzés volt a jellemző.
A Blokkk.com szerint még most is hasonlóra kényszerülnek a foglalkoztatásban a boltosok. A 2019-es évben az átlagosan 213 086 főt foglalkoztattak a bolti kiskereskedelemben a KSH adatai szerint, ehhez képest ez a létszám idén májusra 22 694-gyel 190 392-re csökkent. Ezzel párhuzamosan a bolti kiskereskedelemben a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya a tavalyi átlaghoz képest idén májusra 5 százalékkal emelkedett meg, ami azt jelenti, hogy míg a tavalyi évben 43 759 főt foglalkoztattak átlagosan részmunkaidőben, addig idén májusban ez a szám 48 168-ra emelkedett. Százalékos arányban a 2019-es 20,5 százalékos arány emelkedett meg 25,3 százalékra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!