A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

− Elég döcögősen indult az árfolyamrögzítés − elmaradtak a sorok a bankokban. Minek tudható ez be ön szerint?

− Saját tapasztalataink is megerősítik a banki információkat: azon ügyfelek sem indítják el még az átszerződést, akik amúgy érdeklődnek az árfolyamgát iránt. Ennek okát abban látom, hogy a végtörlesztés folyamatos módosításai nyomán elbizonytalanodtak az ügyfelek, épp ezért sokkal alaposabban akarják körüljárni a lehetőségeket. Nem elégednek meg a banki tájékoztatással, igyekeznek máshonnan is információkat szerezni. Azt kell mondanom, ebben a jogalkotók nem igazán segítik a jogosultakat − rendkívül bonyolult a törvény és a közalkalmazottak kamatkedvezményére, valamint az egyösszegű támogatására vonatkozó kormányrendelet megfogalmazása. Az sem segített túlzottan, hogy a törvény március utolsó hetében jelent meg, míg a már említett kormányrendelet megjelenését követő munkanapon már élesedett is a rendszer, több bank máig nem készült el az infomatikai háttérrel.

− Az mennyiben játszhat közre a mérsékelt érdeklődésben, hogy azoknak a közszolgáknak, akiknek az év elején nem sikerült végtörleszteniük, most vissza nem térítendő támogatást ad a kormányzat?

− Az igaz, hogy ezzel a megoldással jobban járnak, ha később jelentkeznek be a rendszerbe − hiszen az árfolyamgáttal szemben június végéig nem csak a 180 forint feletti törlesztőrészlet kamat-, hanem tőkerészét is megtéríti számukra az állam −, ám nem hiszem, hogy ez lenne a magyarázat. Igen kevesen vannak tisztában a lehetőséggel, a bankok képviselői pedig nem propagálják ezt a megoldást.

− Ha már itt tartunk, mennyire ajánlják a bankok az árfolyamgátat?

− Ne legyenek illúzióink: még az állami támogatás mellett is jelentős veszteséget okoz az árfolyamrögzítés a bankoknak, így aligha fogják ők hirdetni azt. Azoknak ugyanakkor, akik szeretnék a rögzítést választani, megpróbálnak olyan egyéb lehetőséget kínálni, amivel legalább részben visszajön a pénzük − e tekintetben a lakás-takarékpénztári szerződés igen kézenfekvő, ráadásul jól eladható. De visszatérve az alapkérdésre: a kormányzat felismerte a helyzetet és a héten már elindult a figyelemfelhívó tájékoztató kampány a médiában. Ez minden bizonnyal hozzájárul ahhoz, hogy eloszlik a kezdeti bizonytalanság és növekszik majd az érdeklődők száma.

− Mekkora érdeklődésre lehet számítani?

− Én nem szállnék bele a számháborúba, nagyon sok idő van hátra, igen sok múlik azon is, milyen lesz a gazdasági helyzet − 300 forint feletti euróárfolyamnál sokkal többen veszik majd igénybe a szolgáltatást, mint 280 forintnál. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor érthetetlennek tartom, hogy a törvényalkotók változatlan feltételek mellett azok számára is lehetővé tették az árfolyamgát igénybevételét, akik 180 forintos svájcifrank-árfolyam felett vették fel a devizahitelüket - például 2010 elején. Ekkor már már mindenki tisztában volt az árfolyamkockázattal, ezért azt gondolom, hogy a törvény szellemével ellentétes ez az engedmény.

− Milyen hatással lehet az árfolyamrögzítés a banki hitelezésre?

− Maga a folyamat − épp a mérsékeltebb érdeklődés nyomán és amiatt, hogy lényegesen hosszabb idő áll majd rendelkezésre − vélhetően nem fogja olyan mértékben leterhelni a bankokat, mint a végtörlesztés. Ugyanakkor a végtörlesztés idején a bankoknak legalább volt módjuk az ügyfelek egy részének kiváltó hitelt kínálni, most az árfolyamgát hitel nélkül pörög. Az egyetlen kivétel a már említett lakás-takarékpénztári szerződés, ám most ez sem a hitel miatt vonzó, hanem az állami támogatással megfejelt megtakarítási lehetőség okán. Ennek ellenére az látszik, hogy jelenleg ez az egyetlen jól értékesíthető termék a piacon, egyéb területeken lényegében megállt a hitelezés. A bankok számára az elmúlt hónapok intézkedései igen komoly veszteséget okoztak, e tekintetben a mostani árfolyamgát további nehézséget hoz. Ha ehhez hozzávesszük a tranzakciós adó és az állampapírok közvetlen értékesítését célzó kormányzati elképzelések forráselszívó hatását, úgy gondolom, hogy immár a szektor finanszírozási képessége is veszélybe kerülhet. Ez pedig azért komoly gond, mert közgazdasági alaptétel, hogy hitelezés nélkül nem lehet GDP-növekedésre számítani.

− Hogyan hat ez a közvetítői szektorra?

− Az elmúlt hónapokban a közvetítők szerepe drasztikusan visszaesett: sok bank megszüntette a kapcsolatát a közvetítői hálózatokkal, más helyeken pedig átalakították az eddigi rendszereket − a bankok soránál váltották le a közvetítői csatornáért felelős vezetőket. Míg korábban a lakossági hitelek terén nagyjából 60 százalékot termelt a közvetítői csatorna, addig ma − lényegesen alacsonyabb forgalom mellett − 20 százalék körüli az arány a teljes piacra vonatkoztatva. A fentiek okán aligha meglepő, hogy a közvetítői piac szereplőinek száma megtizedelődött az elmúlt három évben. Azon kevesek, akik fennmaradtak, szakmailag a legmegbízhatóbbnak számítanak, bár az is jól látható, hogy a szűkülő piacon a talpon maradáshoz nekik is alternatív termékek értékesítésébe kell fogniuk. Van olyan nagy közvetítői hálózat, amely mostanság − a megszellőztetett államosítási hírekre alapozva − babakötvényeket kezdett el értékesíteni.

− A lakossági oldal ezek szerint nem túl biztató, mi a helyzet a vállalkozói hitelezéssel?

− Az Új Széchenyi tervhez kapcsolódó fejlesztéseket finanszírozó megoldások keresettnek mondhatóak. E téren a kombinált mikro- és beruházási hitel kifejezetten sikeres. Tapasztalataink szerint a lehetőséggel élő vállalkozások döntő része valóban üzleti terveinek megvalósítását, valamilyen beruházást hajt végre a kedvezményes forrással. Nem tagadható ugyanakkor, hogy vannak olyan vállalkozások is, amelyek ezekre a termékekre úgy tekintenek, mint egy utolsó mentsvárra, amely még felszínen tudja őket tartani. Mindezzel ugyanakkor nem azt akarom mondani, hogy pusztán a jól hitelezhető ügyfelek irányába mozdul a közvetítői piac: számos olyan szolgáltatási terület van, ahol egy közvetítő ma akkor is hasznot tud hozni az ügyfelének, amikor nem olcsó kölcsönt hajt fel neki. A vállalkozások döntő része például érzelmi alapon kötődik számlavezető bankjához, s éveken, évtizedeken keresztül kitart mellette, annak ellenére, hogy a szerződéskötéskor kedvezőnek számító kondícióik az évek során egyrészt változtak, másrészt pedig a piacon számos új, az adott cég igényeit talán jobban kielégítő konstrukció jelent meg. Ha ilyen megoldást tudunk az ügyfélnek kínálni, azzal − egy félmilliárdos árbevételű, komoly számlaforgalmú cég esetében − akár milliós nagyságrendű éves költségmegtakarítást teszünk lehetővé anélkül, hogy a cég üzleti potenciálját lenne kénytelen rontani − mondjuk elbocsátásokkal.