Az integrátor 4200 kis libát helyezett ki a tartóhoz azzal, hogy az általa biztosított 12 kilogramm tápból azokat 5 kilogrammosra hizlalja. Amennyiben a libák 90 százaléka első osztályú és 5 kilogrammnál nehezebb lesz, úgy a teljes mennyiséget első osztályú áron fizeti ki - legalábbis ez volt a feltétele. A kifizetést azonban elszámolás előzi meg, amelyben a tartó költsége a kis libák és a táp ára. Amennyiben a tartó nem tud ezekkel elszámolni, akkor a különbözetet ki kell fizetnie az integrátor részére.
A kis libák már a kihelyezés után hullni kezdtek, a leadási időig összesen 700 szárnyas múlt ki. A többit leadta a vágóhídnak a nevelő, 5,16 kilogramm vágósúlyban, úgy hogy a háromnegyede lett első osztályú. Az integrátor ezek után 1,3 millió forintot követelt a tartótól, aki azt nehezményezte és ő maga kért 3,8 milliót az integrátortól. Ebben szerepelt a 28 napos túltartás is, amely idő alatt a saját takarmányával táplálta a libákat.
Az első fokú bíróság az integrátor által kért 1,3 millió forintot ítélte meg a tartó kárára, míg az utóbbi követelését egészében elutasította. A szakértők véleménye alapján az integrátor megfelelő libákat adott ki tartásra, az elhullás nem az ő felelőssége és a túltartást sem lehetett bizonyítani.
A libatartó fellebbezett és a másodfokú bíróság az ő javára ítélt meg 322 ezer forintot. Ez úgy jött ki, hogy az elhullott libák miatt 255 ezer forint kár érte a tartót, de a többi kárával együtt 1,7 millió forint követelése lett alapos. Ebből azonban levonta a bíróság az integrátor jogos követelését, így jött ki maradékként a 322 ezer forint.
A tartó ezt kevesellte és felülvizsgálatot kért a Kúriától, az azonban a megelőző eljárásokban nem talált jogszabálysértést, így jóváhagyta a másodfokú, jogerős ítéletet.