„Vállalatunk az elmúlt egy év során jelentős mértékben, több mint 1200 fővel bővítette munkavállalói létszámát, vagyis immár több mint 8500 fő számára nyújt megélhetést. A 2022-es gazdasági év során az inflációt meghaladó mértékű béremelés eredményeként, több mint 52 milliárd forintot fordítunk bérköltségre, ezzel is támogatva a hazai gazdaságot.” – idézik Tőzsér Juditot, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetőjét.
A lánc számos egyéb juttatást is biztosít munkavállalói számára. A csomag kiemelt eleme a Lidl egészségbiztosítási programja, mely országszerte magánklinikai környezetben nyújt komplex egészségügyi szolgáltatást.
A programnak köszönhetően minden munkavállaló ingyenesen jogosult többek között járóbeteg-ellátásra, laborvizsgálatokra, diagnosztikai vizsgálatokra, gyógykezelésekre és ambuláns műtétekre is. Emellett az alkalmazottak minden hónapban Lidl étkezési kártyájukra kapnak támogatást, melynek összege 8 órás munkavállaló esetén bruttó 37 856 forint.
A diszkontlánc a dolgozók tömegközlekedéssel történő munkába járási költségét is 100 százalékban téríti, mely meghaladja a törvényben előírt mértéket. Továbbá a munkavállalóknak egy akár 50 százalék kedvezményt nyújtó kedvezményprogram is rendelkezésükre áll, amit többek között telekommunikációs, turisztikai, sport vagy szabadidős szolgáltatásokra vehetnek igénybe, de számos egyéb juttatásban is részesülhetnek.
Az áruházlánc mindemellett folyamatos fejlődési és előrelépési lehetőséget is biztosít. Munkavállalóit rendszeresen fejleszti, a kötelező oktatásokon kívül szakmai és soft kompetenciák fejlesztésére irányuló képzéseket is tartanak. A Lidl Magyarországot 2022 januárjában a rangos nemzetközi, Top Employer elismeréssel jutalmazták.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát