A ManpowerGroup 42 országban és több mint 40 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, ebből Magyarországon egy 525 fős reprezentatív mintát képeztek a munkáltatók, akiket a negyedik negyedéves munkaerő-felvételi szándékairól kérdeztek.
A Manpower Magyarország Munkaerőpiaci Előrejelzése alapján az idei év utolsó negyedében a hazai munkáltatók 35 százalék tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben 18 százalékuk számol csökkenéssel.
A válaszok alapján a szezonálisan kiigazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) mínusz 17 százalékos értéket ért el, ami 3 százalékponttal haladja meg az előző negyedéves értéket, éves szinten pedig 5 százalékospontos a növekedés.
A bővítést tervezők aránya mellett átlagon felüli, 44 százalékos azoknak a cégeknek az aránya, amelyek nem terveznek a következő negyedévben változtatni a létszámukon. A bizonytalan cégek aránya 3 százalékra csökkent.
A közlemény szerint a 17 százalékos létszámbővítési mutató egy átlagos érték, azonban az egyes régiók között jelentős eltérések mutatkoznak: ugyanez az index ugyanis az Észak-Alföldön az országos átlagos bőven túlszárnyalja, 33 százalékos pluszt mutat, Budapesten pedig 26 százalékosat.
Ugyanakkor a Dél-Dunántúlon mínusz 21 százalékos az NFM, ami azt jelenti, hogy többen jeleznek előre elbocsátást, mint létszámbővítést.
Nem tudják elhelyezni a Paksra hívott oroszokat
Az atomerőmű-bővítés miatt már több száz munkás és mérnök érkezett a városba, de a csúcsidőszakban 8 ezer ember várható.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót