Németh Szilárd a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, a frakcióülésen azt javasolta, vizsgálják meg, hogy meg tudják-e emelni a 150 ezer forintos havi ingyenes kézpénzfelvételi határt, illetve hogy havonta ne kétszer, hanem négyszer lehessen ingyenesen pénzt felvenni. Hozzátette: kötelezni kellene a bankokat arra, hogy minden egyes automatából legalább százezer forintot fel lehessen venni, mert "ma van olyan automata, amely nem ad százezer forintot az embernek".
Németh Szilárd további javaslatait ismertetve közölte, indítványozta, hogy a Magyar Nemzeti Bankot kérjék fel, hogy ezt a területet a lehető legkomolyabban vizsgálja. Ha úgy találják, hogy a bankok visszaélnek erejükkel a fogyasztókkal szemben, akkor kemény büntetéseket kell kilátásba helyezni - hangsúlyozta.
Kezdeményezését azzal indokolta, hogy a pénzügyi rezsicsökkentést a bankok nem fogadták nagy örömmel, a számlatulajdonosok több mint fele azonban nyilatkozott arról, hogy szeretne élni a havi kétszeri, összesen 150 ezer forintos ingyenes kézpénzfelvétellel.
Mint mondta, meg van döbbenve azon, amit a bankok a hét elején bejelentettek, "és ráadásul az OTP kezdeményezésére". Ha úgy tetszik, egy kartellt hoztak létre azért, hogy a százötvenezer forint felett kivett pénzeket dupla büntetéssel sújtsák - fogalmazott. Közölte, ezt teljesen elképesztő támadásnak tartja az emberek ellen; a bankok ezzel mintha be akartak volna szállni a politikai küzdelembe is, jelezve ezzel, hogy ezen a területen tulajdonképpen azt csinálnak, amit akarnak. Kitért arra, hogy lakásszövetkezetek és társasházak is megkeresték, mert a banki költségeik a duplájára, vagy két és félszeresére emelkedtek. Mint mondta, lesz mit vizsgálnia a nemzeti banknak.
A Magyar Hírlap keddi cikke szerint több akciós készpénzfelvételi lehetőség is megszűnik az OTP Banknál, és további hét pénzügyi szolgáltató - a Budapest Bank, a DRB Bank, az Evobank, a Kinizsi Bank, a Magnet Bank, az MKB Bank és a Sopron Bank - is bejelentette már, hogy emelkednek náluk a számlavezetéssel kapcsolatos költségek.
A magánszemélyeknek jelenleg 0,6 százalék jutalékot kell fizetniük az OTP készpénzkiadó automatáinál, több lakossági számlacsomagnál az első egy-négy pénzfelvétel díjtalan.
Februártól - a jogszabályi előírásoknak megfelelően - nyilatkozattétel esetén minden lakossági számláról az első két készpénzfelvétel - legfeljebb százötvenezer forint erejéig - díjmentes lesz. Ha viszont az ügyfél túllépi ezt a keretet, 0,6 százalék helyett már 61 forint + 1,21 százalék jutalékot kell majd fizetnie.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Kézzelfogható közelségben az űrturizmus, bár egyelőre csak a kiváltságosoknak