A VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet augusztus 29-én 8 órától 23 óráig sztrájkot hirdetett a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, azt követelik, hogy a munkáltató álljon el létszámcsökkentési elképzeléseitől a MÁV-Start Utasellátó Központnál, és adjon magyarázatot arra, hogyan lett a korábban nyereséges vállalkozásból veszteséget termelő egység.
A MÁV korábbi közlése szerint a sztrájk miatt közlekedni nem tudó háló- és fekvőhelyes kocsikba szóló helybiztosítások árát a MÁV-Start visszatéríti. Amennyiben az utas úgy dönt, hogy az éjszakai vonat ülőkocsijában nem vállalja az utazást, az érvényes nemzetközi menetjegyét és helyjegyét kezelési költség levonása nélkül visszatéríti a MÁV.
A megváltozott körülményekről a MÁV-csoport honlapján tájékoztat, illetve a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálatánál, továbbá kérik az utasokat, hogy figyeljék az állomásokon a hangos utastájékoztatást.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg