Bezár két vasútvonalat a MÁV-Start, mert nem tartja karban a rajtuk közlekedő vonatokat - írta a Közlekedő Tömeg Egyesület a Facebookon, amelyről hétfőn a Napi.hu is beszámolt. Az érintett két szakasz a Nyíregyháza-Nyírbátor és Mátészalka-Csenger vasútvonalak, amelyeknek buszos pótlására már alvállalkozókat is keres a vasúttársaság.
A hírt adó csoport szerint Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója régóta ostromolja a vasúti közlekedést megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztériumot azzal, hogy engedélyezzék a forgalom fokozatos leállítását számos mellékvonalon.
Kapcsolódó
A lépésről a VDSzSz Szolidaritás is csak a sajtóból értesült a lépésről, amelyet teljesen ellenez. A szervezet a honlapján azt írja, "felszólítja a MÁV-Start vezetését, hogy álljon el a tervezett vonalbezárások megvalósításától!"
"Mint emlékezetes, 2007 és 2009 között a VDSzSz Szolidaritás a vasútnál működő szakszervezetek közül egyedüliként lépett fel a mellékvonalak tervezett bezárása ellen, és hívta sztrájkba a vasutasokat. A sztrájkok erejének is betudható, hogy csak korlátozott számú vonalbezárásra került sor; ezeket a vonalakat 2010-ben a választásokat megnyerő FIDESZ-KDNP kormányzat nyitotta meg újra. A VDSzSz Szolidaritás ezúttal sem ért egyet a vasútvonalak bezárásával, és a vasúti közlekedés minél nagyobb térnyerése mellett száll síkra. Épp ezért felszólítjuk a MÁV-Start Zrt. vezetését, hogy álljon el a tervezett intézkedések megvalósításától" - írják állásfoglalásukban.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói