A Microsoft viszont 1,11 százalékos veszteségben, 106,06 dolláron fejezte be a kereskedést, így piaci kapitalizációja 813,4 milliárd dollárra csökkent.
A harmadik helyezett Amazon 1,12 százalékos mínuszban, 1640,26 dolláron zárt, 807,5 milliárd dollárra esett vissza piaci tőkeértéke - írja az MTI.
Az Apple árfolyama nagyjából 13 százalékkal emelkedett azóta, hogy január 29-én a vártnál jobb eredményeket közölt negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A befektetők szerint túladottá váltak az Apple-részvények, miután hónapok óta aggódnak az okostelefonok iránti kereslet gyengülés miatt, ráadásul a vállalat január 2-án tőle szokatlan módon csökkentette bevételi várakozásait.
Az iPhone-ok értékesítésének lassulása miatt az elemzők csökkentették célárfolyam-előrejelzésüket, a három hónappal ezelőtti 240 dollárról 174,24 dollárra.
Az Apple piaci tőkeértéke tavaly októberben - 233,47 dolláros árfolyamon - 1,1 ezer milliárd dolláron érte el történelmi rekordját, majd az Amazon és a Microsoft decemberben utolérte és megfosztotta a legértékesebb vállalat címétől. Január 3-án rekordalacsony szintre, 675 milliárd dollárra esett az Apple, ám azóta stabilan emelkedik az árfolyama.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!