A mai Népszabadságban megjelent, a vasárnapi zárva tartásról szóló cikkben foglalt állítás alaptalan sajtóhíresztelés - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A lap arról írt, hogy a Miniszterelnökség már puhatolózik a kiskereskedelmi láncoknál a vasárnapi nyitva tartás visszaállításáról. A kormányoldalon ugyanis biztosra veszik, hogy a Kúria nem fogja helyben hagyni a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, amely hitelesítette Erdősi Lászlóné kérdését. Bár az sem biztos, hogy Nyakó István kérdése lesz érvényes, ugyanakkor a kormány inkább elébe menne a dolgoknak.
Kormánypárti politikusok szerint kisebb presztízsveszteség lenne a törvény módosítása, mintha az MSZP megkezdhetné a 200 ezer aláírás összegyűjtését. A boltzár ellenzői egyértelmű többségben vannak ugyanis Magyarországon.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni