A www.tiszavasvari.hu oldalon Fülöp Erik (Jobbik) polgármester közölte: a társaság a gyógyszerhatóanyag-gyártást, beleértve a morfint és származékait szüntette meg, de a gyógyszergyártás és csomagolás továbbra is folyik az üzemben.
A tiszavasvári önkormányzat honlapján megjelentek szerint a gyár cégvezetője, Harin Mehta és jogtanácsosa, Simon József, december 19-én levélben értesítette a helyhatóságot a hatóanyaggyártás beszüntetésének tervéről. Tájékoztatásuk szerint a tulajdonos és az igazgatóság döntött a lépésről, amelyet a világpiaci helyzettel indokoltak. Állításuk szerint az értékesítési ár olyannyira csökkent, hogy már nem fedezi az előállítás költségeit, így a termék előállítása veszteségessé vált.
Az önkormányzatot a honlapon olvasható közleménye szerint váratlanul érte a bejelentés, mivel néhány nappal korábban olyan információt kapott a gyár vezetésétől, hogy az üzem további működését semmilyen gazdasági probléma nem veszélyezteti.
Tiszavasvári polgármesterének közlése szerint az önkormányzat felvette a kapcsolatot a gyár vezetőivel, és tájékoztatást kért az üzem jövőjéről, konkrétumok várhatóan két hét múlva lesznek.
Az MTI tudósítója kedden több alkalommal kereste a gyár vezetőit, akiket nem ért el, az üzem titkárságán visszahívást ígértek, de ez délutánig nem történt meg.
A Céginfóban az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. 2011 márciusában lezárt mérlegadatai érhetők el. A cég mérleg szerinti vesztesége ekkor 2,7 milliárd, saját tőkéje 2,3 milliárd forint volt és mintegy 360 embert foglalkoztatott.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni