Két hónapig nyomoztak, adatokat gyűjtöttek, anyagokat kértek be és foglaltak le, és arra jutottak, hogy az MVM Zrt. teljesen felelős módon járt el akkor, amikor 17,5 milliárd forintért megvásárolta Mészáros Lőrinc cégétől a Mátrai Erőművet - írta az NNYI-től kapott levélre hivatkozva Szél Bernadett a Facebook-oldalán. (Alig két évvel korábban Mészárosék 11 milliárd forint körüli összeget fizethettek az erőműért, tavaly májusban pedig 11 milliárd forintos osztalékot is kivettek a cégből.)
Az ellenzéki politikus vélelmezte, hogy az állami cég súlyos kárt okozott az adófizetőknek azzal, hogy megvásárolta a Mészáros Lőrincék veszteséget termelő, lebontásra ítélt és környezetvédelmi kötelezettségekkel terhelt erőművét. A decemberi adásvétel pillanatában már létező nemzetközi vállalása volt a magyar államnak, hogy 2030-ra leállítja a szénalapú áramtermelést Magyarországon. Palkovics László innovációs miniszter még azt is elmondta, hogy 2-300 milliárdos forrásbevonásra lesz szükség az átálláshoz. Ehhez képest ezeket a költségeket nem vették figyelembe a Mátrai Erőmű megvásárlásakor - írta Szél Bernadett.
A rendőrségi határozatból derül ki, hogy egy olyan üzletértékelésre alapozva határozták meg az erőmű árát, ami értelemszerűen nem tartalmazza az erőmű átalakításának, "kizöldítésének" költségeit. Ezt az innovációs minisztériumnak kellett volna kiszámolnia és mérlegelnie, hogy vannak-e kisebb költséggel járó megoldások a térség áramellátására és a munkahelyek megtartására, vagy azzal járunk jobban, ha megvesszük a pénznyelő erőművet és gyakorlatilag építünk helyette egy újat. Nyilván az előbbi fel sem merülhetett, mivel itt a cél Mészáros kimentése és a lehető legtöbb uniós pénz bezsebelése volt - írta a politikus.
Az NNYI azt írta a levelében, hogy "a potenciálisan bekövetkező üzleti és gazdasági események vizsgálata vagyonkezelői feladatkör, melynek határai között eljárva az üzleti kockázatot értékelni lehet és szükséges is. Az üzletrész megszerzése során az MVM Zrt. részéről eljárók ezt a kötelességüket teljesítették". Szél Bernadett szerint csak éppen az nem derül ki, hogy mire alapozva állítja ezt a rendőrség, ha az átalakítás terveit, költségbecslését ki se kérte a minisztériumtól. A politikus szerint nincs is ilyen.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát