A lap információi szerint végleges döntés még nincs a kérdésben - erre utal, hogy Christian Sobottka, a Robert Bosch Automotive Steering GmbH elnöke úgy nyilatkozott, hogy a következő hónapokban megvizsgálják, melyik intézkedési terv szolgálná legjobban az üzleti egység hosszú távú érdekeit. A jelenleg zajló szerkezetátalakítási erőfeszítések felerősítése mellett az eladás lehetőségét is fontolgatja a cég - mondta az elnök.
Az átszervezésre a cég szerint azért van szükség, mert bár a következő években a hagyományos személyautó kormányoszlopai iránti igény határozott fejlődést fog mutatni, de régóta erős a piaci nyomás: új beszállítók kezdték meg működésüket a piacon, s ez az árak jelentős zuhanását eredményezte.
A termelés jövőjével kapcsolatos mérlegelés - esetleges értékesítés - tehát csak a hagyományos kormányoszlopok gyártását, vagyis az egri vállalkozást és körülbelül 100-150 munkavállalót érintene. Információink szerint ezt a részleget leválasztanák a Robert Bosch Automotive Steeringről, és a jövő év elejére egy 100 százalékban Bosch-tulajdonú cégbe szerveznék ki, miközben az elektromos kormánymű gyártását, vagyis a maklári telephelyet érintetlenül hagynák.
(Képünk illusztráció)
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat