A Napi Gazdaság keddi számának cikke

− Folyamatos a vita azzal kapcsolatban, hogy mekkora igény jelentkezik a vállalkozások részéről hitelekre. Önök mit tapasztalnak?

− A K&H legutóbbi kkv bizalmi index felmérésében abszolút mélypontra jutott a hitelek iránti érdeklődés − a megkérdezett vállalatoknak mindössze 25 százaléka fontolja meg egyáltalán, hogy hitelből fejlessze vállalkozását. Az adat annak fényében beszédes, hogy tagi kölcsönre ennél magasabb hányad, a cégek 31 százaléka támaszkodna. Komoly problémát jelent az is, hogy míg a vállalkozások hitelállománya folyamatosan csökken, addig a vállalkozói betétek állománya évről évre egyre magasabb. A cégek a bizonytalan gazdasági helyzetben már azt az összeget sem beruházásokra költik, amelyek az amortizáció elszámolásából készpénzben keletkeznek. A fejlesztések elmaradása már középtávon komoly versenyhátrányt okozhat a cégeknek, és összességében az országnak.

− A kormányzat eltökéltnek látszik a hitelezés felfuttatásában − ennek érdekében bankadókedvezményt is adnának a hírek szerint. Mire lehet ez megoldás?

− A hiteligény növekedésében ez bizonyosan nem sokat segít, ugyanakkor sokat lendíthet a már hitelezett ügyfelek helyzetén. Fontosnak tartjuk mi is, hogy azon cégek számára is kedvezőbbé váljanak a hitellehetőségek, amelyek már rendelkeznek hitellel. Épp ezért lényeges lenne, hogy a korábbi hitelek megújítása is hasonló támogatásban részesüljön, mint az új kölcsönök folyósítása. A megújítás végső soron új hitelnek tekinthető, a cégek jelentős része számára ráadásul komoly gazdálkodási problémát jelent, ha egy-egy korábbi hitelük prolongálásába az emelkedő kockázatok miatt nem megy bele a bank. Már csak azért is, mert a korábbi hitellehetőségek beszűkülésével sok esetben forgóeszközhitellel finanszíroztak beruházást a cégek, részben a bankok hibája miatt is. A bankadókedvezmény ezen hitelek megújítását tehetné biztosabbá. Nem szabad abba a hibába esni, mint néhány éve a Jeremie-hiteleknél, amelyeknél szintén elvárás volt, hogy új beruházások induljanak, ám ez egy recessziós gazdasági környezetben túlzott elvárásnak bizonyult.

Sikert hozhat a szegmenspolitika

− A fentiek függvényében hogyan ítélhető meg a K&H helyzete a vállalati piacon?

− A kkv-s betétállományunk már-már zavarba ejtően növekedett, ugyanakkor a mérsékelten csökkenő hitelállományunk ellenére piaci részesedésünk erősödött, hiszen versenytársaink ennél rosszabbul teljesítettek. Egy stagnáló vagy csökkenő gazdaságban a hitelintézetek aligha alapozhatnak arra, hogy a kkv-hitelállományuk az egekbe szökik. Ilyenkor az ügyfélállomány kezelése és a piaci pozíció erősítése lehet csak a cél. E tekintetben úgy gondolom jól állunk, hiszen jelentős növekedési potenciált jelent az, hogy közel 100 ezer kis- és középvállalkozás számláját vezetjük − ám közülük csak mintegy 6 ezer rendelkezik hitellel bankunknál. A K&H a legutóbbi időkig nem volt még felkészülve a mikrovállalkozások hiteligényeinek kiszolgálására, ám az elmúlt hónapokban egy új stratégia mentén e téren nemcsak behoztuk a lemaradásunkat, de újat is kínálunk a piacnak. Tavaly az anyacégünk, a KBC, a Roland Bergerrel és az EFMA-val egy európai tanulmányt készíttetett, melynek legfőbb megállapítása az volt, hogy a kkv-üzletágban egyrészt a szektorspecifikus termékkör kidolgozása hozhat sikert, illetve hogy annak az ügyfélkezelésnek van jövője, ahol a cég, a tulajdonosai és az alkalmazottai számára kínált szolgáltatások valamiképp összekapcsolódnak. Mi ezt az utat követjük, célkeresztben az exportvezérelt vállalatok, az autóipari beszállítók, a kereskedelmi cégek egy része mellett olyan speciális üzletágak képviselői vannak, mint például az ügyvédek vagy éppen a könyvelők. Persze ez nem jelenti azt, hogy más vállalkozások számára ne kínálnánk versenyképes termékeket.

− Az ilyen specializáció annak a kockázatát is hordozza, hogy az adott szektor problémái esetén egyszerre több helyen jelentkezhet gond.

− Én pont az ellenkezőjét gondolom. Kifejezett előny származhat egy ilyen kiszolgálási mixből, hiszen így a vállalati és a lakossági szolgáltatások egyszerre vannak jelen, márpedig a problémák a két területen nem egy időben jelentkeznek.

Nehéz a díjak európai összevetése

− A vállalati és a lakossági oldalt ugyanakkor egyszerre érinti a tranzakciós illeték kérdése. Mire számít rövid-középtávon, valóban minden teher a számlatulajdonosokat terheli majd?

− A bankok már most is rendkívül eltérő módon emelik díjszabásaikat, s ez a jövőben még inkább eltér majd. Hétfőtől mi is egy olyan számlacsomag-családdal léptünk a piacra, ahol a különböző szegmensek, valamennyi ügyfél bankolási szokásainak megfelelő szolgáltatást kínálunk, s ez a négy elemből álló szolgáltatáscsomag díj- és illetékmentes tranzakciókat kínál. Bár a piaci tendenciák a tranzakciós illetéktől függetlenül abba az irányba mutatnak, hogy vissza kell hozni azt a régi bankári alapelvet, hogy minden termék árazásában álljon meg a saját lábán, azt gondolom, hogy a jövőben felértékelődnek majd mind a lakossági, mind a kkv területen azok az ügyfelek, akik aktívan bankolnak és/vagy jelentős megtakarításokkal rendelkeznek. Ezen ügyfelek esetében a bankok jó eséllyel tudnak díjkedvezményeket vagy akár díjmentesítést is adni, hiszen a többi ügyleten képződik elég bevétel.

− E tekintetben mennyire tartja a hazai bankok jutalékrendszerét versenyképesnek − már csak azért is, mert a pénzügyi ombudsman ennek vizsgálatát helyezte kilátásba?

− A fentiekből következik a válasz: Nyugat-Európában az átlagos banki ügyfél lényegesen több tranzakciót végez, s számottevően magasabb megtakarítási állománnyal rendelkezik, mint egy magyar átlagügyfél. Ha pusztán a költségeket és a jutalékokat tekintjük át, torz képet kapunk, hiszen az egységköltség nem csupán ezt a tételt kell hogy kimutassa. Megjegyzendő, hogy míg a sima számlavezetési szolgáltatások díjai némileg magasabbak Magyarországon, addig például az értékpapír-tranzakciók költségei számottevően alacsonyabbak.

− A számlavezetést már a piac is nyomja, hiszen hetenként jelennek meg kimutatások arról, hogy okos bankválasztással mekkora összeget lehet spórolni. Mit gondol erről?

− Az elmúlt években már több területen megtapasztalhattuk, hogy milyen egészségtelen helyzetet okozott a túlzott árverseny. A válság előtt a magyar vállalati hitelezés terén olyan alacsony marzsok alakultak ki, hogy nemegyszer multinacionális vállalatok is Magyarországról finanszírozták magukat, mert olcsóbban kaptak hitelt, mint az anyaországban. De láttunk hasonló, piacromboló árazási és jutalékversenyt a lízingpiacon, míg a legutóbbi években a kgfb terén zuhant a csehországi átlagdíj ötödére a magyar biztosítások ára. Ez utóbbi esetben egyértelmű volt, hogy a piaci díjak az összehasonlítás, az online alkuszok megjelenése miatt kezdtek zuhanni, ám mára oda jutottunk, hogy a biztosítók árazási spirálba kerültek: ha nem akarnak ügyfelet veszíteni, akkor tovább kell nyomni a díjaikat. Addig ugyanakkor, míg a kgfb-t lehet egyértelműen árvezérelt terméknek tekinteni, ahol valóban csak az árral lehet versenyezni, addig a bankszámlaszerződések döntően szolgáltatás alapúak. Eltérő ügyfélszegmensnek eltérő csomagokat, személyre szabott lehetőségeket kell kínálni, ezeket az ajánlatokat hiba lenne egyetlen, az ár alapján rangsoroló táblázatba beszerkeszteni. A számlatermékeknél az ár és a kapott szolgáltatás együttesen határozza meg, hogy megfelelő termékről beszélünk-e.

Óvatos bizakodás lakáshitel fronton

− Az elmúlt hetekben úgy néz ki, hogy sikerült egy megfelelő terméket piacra segíteni − a támogatott hitelek konstrukciójának megváltozása ön szerint is hozzásegíthet a lakáshitelezés fellendítéséhez?

− A K&H már a következő napokban piacra lép a megváltozott konstrukciót tartalmazó termékkörrel, melyről azt gondolom, hogy valóban előre mozdultunk az új szabályokkal. A hitel és a fedezet értékének növekedésével a korábbiaknál szélesebb kör számára válik lehetővé, hogy hitelt igényeljen lakásgondjai megoldásához, ám nagy kérdés, hogy milyen lesz a felfutás. Ténykérdés, hogy az elmúlt évek elmaradt vásárlásai nyomán a piacon jól kimutatható az elhalasztott lakáskereslet, azonban azt is látni kell, hogy a korábbi évekkel szemben az új támogatott lakáshitelek feltételeiben is sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítanak a jövedelmi viszonyoknak, ez pedig erős szűrő lehet. Nagy kérdés az is, hogy a 19−29 éves korosztály, akiknek lakásgondja az életkezdés miatt a legégetőbb, miként tudja majd leküzdeni a hitelekkel szembeni averzióját, amelyet az elmúlt évek nehéz (szülői) tapasztalata táplál. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a lakáshitelezés középtávon ismét jelentős növekedést tud majd felmutatni, s ebben a támogatott konstrukciónak kiemelt szerepe lesz.