A Napi Gazdaság keddi számának cikke

− Ha nem is "pécsi méretű", de nagy vihart kavart a budapesti vízművek nyári visszavásárlása. Ön szerint mi indokolta ezt a sokak szerint váratlan lépést?

− Ha csak a számokat nézzük, akkor nem kell sokat magyarázni. A német és francia befektetők évente többmilliárdos menedzsmentdíjat vettek ki a cégből − 2011-ben például 2 milliárd forintot −, de a követeléseiket tartalmazó virtuális számlán 3 milliárdos "tartozás" halmozódott fel, hiszen ebben az évben mindössze 1 milliárd forint volt a cég üzemi eredménye, vagyis a képlet szerinti éves menedzsmentdíj teljes kifizetése ekkor sem volt lehetséges. Így a cég jövedelemtermelő képessége egészen minimális maradt, ráadásul a fővárost terhelte volna a visszavásárlási kötelezettség költsége is. Ez 2021-ben az 1997-es eladási árérték követéséből adódóan minimum 30 milliárd forintot tett volna ki. Kérdezem, miből vásárolta volna vissza a céget a főváros? Az évente fizetendő menedzsmentdíjak és a visszavétel összege igazolja a döntés helyességét.

− Az ősszel felvett 12 milliárdos hitel milyen célt szolgál?

− Nyáron a főváros tulajdonosi hitelt nyújtott a cég visszavételéhez, ezt fizetjük most vissza. Ez a hitel terveink szerint 15 éves futamidejű lesz, és kizárólag erre fordítható, vagyis nem fejlesztési célokat szolgál. A Vízműveknek egyébként 1 milliárd forint körüli beruházási hitele van − ebből és saját erőből finanszírozzuk a hálózatfejlesztést és egyéb korszerűsítéseket.

− Ez azt is jelenti, hogy sem francia, sem német szakértők nem dolgoznak tovább a cégnél?

− A júniusi kivásárlást követően a német gazdasági és a francia műszaki igazgató is távozott, de most két magyarul nem beszélő munkatárs csatlakozik hozzánk, mert nem akarjuk elveszíteni azt az üzleti kultúrát, amit a külföldi munkatársak jelentettek.

− Beruházásra és fejlesztésre 2011-ben hatmilliárd forintot fordítottak. Mire elég ez? Hány kilométernyi csövet kellene kicserélni ahhoz, hogy a vízszolgáltatás megbízható maradjon?

Haranghy Csaba
Kép: Napi Gazdaság, Földi D. Attila

A teljes csőcseréhez 250 év kellene

− A budapesti csőhálózat teljes hossza 5 ezer kilométer. Az ideális az volna, ha évente 50 kilométert tudnánk felújítani, a valóságban azonban csak 20 kilométert tudunk teljesíteni. De nem mindegy, hogy hol cseréljük a csöveket. Biztos emlékeznek a 2002-es nagy csőtöréshullámra, amikor szinte nem volt nap jelentős csőtörés nélkül − és ezek nem ott törtek el, ahol mi akkor gondoltuk, hanem mindig másutt. Kínunkban metodikát váltottunk, és egy teljesen új vezérelv szerint dolgoztuk ki a cserék sorrendjét. Ez a metódus olyannyira bevált, hogy más nagyvárosok is megvették ezt a szolgáltatást. Ez jelentette az alapját annak, hogy a Vízművek szolgáltatásait értékesíteni tudja itthon és külföldön is. Az ebből és ehhez hasonló tevékenységekből származó árbevétel mostanra eléri az évi 2 milliárd forintot.

− De ha ilyen üzleti szempontok is vezetik önöket, akkor miért nem tudják értékesíteni a felesleges vízkapacitást a főváros környéki településeknek, az agglomerációnak? Ezek ugyanis rendre saját vízművet építenek, s nem veszik át az olcsóbb "fővárosi vizet".

− Ez soktényezős egyenlet. Valóban van kapacitásfeleslegünk, amit értékesíteni tudunk, és csúcsidőben a társvízművek vesznek is tőlünk − de ehhez nem elég csak az eladó szándéka. Azt is meg kell jegyezzük, hogy még nem beszéltem a talaj vízszintjének csökkenéséről, a Duna vízállásáról, amelyeket szintén illik figyelembe venni a termelés növelésénél.

− Pedig ha értékesítenék a felesleges mennyiséget, akkor talán alacsonyabb lehetne a vízdíj is, hiszen a fővárosiak a ki nem használt kapacitást is fizetik − még ha nem is tudják.

Mihez képest magas a vízdíj?

− Mindent megteszünk az ilyen típusú árbevételünk növelése érdekében. A vízdíj mértéke azonban szintén sok tényezőtől függ. A budapestiek drágállják ezt, miközben ez a kéményseprés után a második legkisebb eleme a családi költségvetéseknek. Megértem, hogy nem állítják párhuzamba mondjuk a havi sokezres mobiltelefon-számlával − pedig akkor kiderülne, hogy ehhez viszonyítva is alacsony a víztarifa.

− De az idősek még a rendszerváltás előtti díjakkal vetik ezt össze. És akkor köbméterenként csak egy forintba került az ivóvíz.

− Akkor a víz- és csatornadíj valóban filléres tétel volt, de azóta ezt is piaci alapra helyezték. Innen, a vezérigazgatói székből bármit mondok, hiteltelennek hangzik, de két számot azért mégis idéznék: a fővárosiak 90 százaléka sokallja a vízszámlát, de 80 százalékuk azt sem tudja, mennyibe is kerül egy köbméter ivóvíz. A vízdíjkorrekcióknál az elmúlt években visszafogottan járt el a vízmű, mert éreztük és érezzük, hogy ez nagyon érzékeny kérdés. Az idei növekedés is csak a fogyasztói árindex háromnegyedével lesz egyenlő. A növekvő költségeket a hatékonyság növelésével ellensúlyozzuk.

− Ez burkoltan elbocsátást − is − jelenthet?

− Szó sincs erről. Nem akarunk utcára tenni jó szakembereket, inkább feladatokat szeretnénk nekik adni. Ezért tervezzük például azt is, hogy a Vízművek megjelenik a külpiacokon is.

A válság a csapokat is elzárta

− Napi átlagban 450 ezer köbméter vizet pumpálnak a csövekbe, az ipari felhasználás azonban évek óta folyamatosan csökken. Ennek mi az oka? Nő a visszaélések aránya, netán korszerűbb lett a termelés?

− A vízóra "megbuherálása" inkább a magánfogyasztókra jellemző, a cégekre kevésbé. A fővárosi cégek termelése is korszerűsödött, de az ipari víz iránti igény visszaesésének oka a válságban keresendő: ennek az egyenes következménye a gazdasági tevékenység − és vele a vízigény − visszaesése is. Pedig Budapest egyik igazán nagy vonzereje éppen az lehetne a befektetők számára, hogy itt nincs infrastrukturális korlát, vagyis ha egy nagy cég üzemet akar idetelepíteni, gond nélkül ki tudjuk szolgálni vízzel, csatornával vagy energiával is. Sok városban ez közel sincs így.

− Ha már nemzetközi összehasonlításról van szó, a budapesti vízszolgáltatást hová helyezné árban és minőségben?

− Minden tekintetben jól állunk. A pesti vízdíj − ami köbméterenként mintegy 200 forint − alacsonyabb, mint például a bécsi és a prágai, a szolgáltatás minősége pedig legalább olyan jó, mint náluk. Most ráadásul új fejlesztési forráshoz is juthatunk. A privatizációt követően azért nem kaphattunk uniós fejlesztési pénzeket, mert a cég részben magántulajdonban volt, most viszont, hogy ismét 100 százalékban az önkormányzatokhoz tartozunk, ismét pályázhatunk. És ezt igyekszünk majd maximálisan kihasználni.

− Van-e értelme a Fővárosi Vízművek és a csepeli víztisztító telep egyesülésének, attól eltekintve, hogy mindkettőnek ön a vezetője?

− A világ nagyvárosainak 99 százalékában együtt van a víz- és csatornaszolgáltatás. Előzetes számításaink szerint ez mintegy évi 250 milliós költségmegtakarítással járhat. Most készül a megvalósíthatósági tanulmány erre, így a pontos válasz még korai lenne. A cél megvan, ha a vizsgálatok is igazolják, akkor bizonyára az egyesülés is hamar bekövetkezik.