A világ egyik legmodernebb Mercedes-Benz márkakereskedését adták át szerdán Budaörsön. A 3,5 milliárd forintból zöldmezős beruházásként megvalósult 6380 négyzetméteres reprezentatív komplexum 70 új munkahelyet hoz létre a térségben.
A Mercedes-Benz Hovány Autócentrum avatásán Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az új létesítményben a bemutatótermek mellett exkluzív rendezvénytér, szervizműhely, raktárak, valamint karosszéria- és fényezőműhely is helyet kapott. Az autócentrumban alkalmazott egyedülálló, ügyfélbarát szolgáltatások bevezetésével az a cél, hogy a prémium személyautó szegmensben tovább erősítsék vezető piaci pozíciójukat - emelte ki.
Horváth Bence, a Mercedes-Benz Hungária Kft. pr-menedzsere az MTI-nek elmondta: Magyarországon a prémiumautó kategóriában már három éve a Mercedes vezet, tavaly például 3223 személyautót adtak el, és az idén ezen eredményt is szeretnék túlszárnyalni. A legkeresettebb kategória a SUV városi terepjáró gépkocsi - tette hozzá. A Mercedes távlati célja, hogy 2025-ig minden járműkategóriában bevezessék az elektromos meghajtású típusokat.
A megnyitó alkalmából Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök Hovány Mártonhoz, az új autószalon tulajdonosához írt gratuláló levelét, amelyben mint egyik legsikeresebb magyar vállalkozót üdvözölte.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni