A tájékoztatás szerint a Takarékbank a csökkenő kamatkörnyezet ellenére növelni tudta kamateredményét, valamint jutalékeredményét 33 százalékkal javította, kihasználva azt, hogy a szövetkezeti hitelintézeti integráció ügyfelei jelentősen gyarapították az értékpapír-befektetéseiket. Emellett a csaknem 23 százalékos létszámbővülés ellenére a működési költségek csak mérsékelten emelkedtek.
A 2016-os beszámoló szerint a Takarékbank mérlegfőösszege 640 milliárd forint lett - a tavalyi beszámolóban szereplő 776,4 milliárddal szemben- , saját tőkéje pedig 18,465 milliárdról 21,5 milliárd forintra növekedett. A bank 15,17 százalékos sajáttőke-arányos nyeresége mintegy 2,5 százalékponttal meghaladta a hazai hitelintézeti átlagot. A Takarékbank az előző évhez hasonlóan idén is mintegy 2,2 milliárd forint osztalékot fizet az eredménytartalékból, az egy részvényre jutó osztalék összege 1292 forint, a részvény névértékének 65 százaléka.
Kapcsolódó
A Takarék Csoport központi bankjaként a Takarékbank 2016-ban számos új központi terméket indított el, mind a lakossági, mind a mikro-, közép- és kisvállalati szegmensben, utóbbin belül kiemelten az agrárvállalkozások körében. Mindez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a takarékszövetkezeti szektor növelni tudta piaci részesedését ezekben a szegmensekben. A sikeres csoportszintű vállalatirányításnak köszönhetően összességében a Takarék Csoport is növelni tudta részesedését 2016-ban a lakossági és a vállalati hiteleknél: a lakossági hitelszegmensben 7,9 százalékról 8,2 százalékra, a vállalatiban pedig 7 százalékról 7,5 százalékra.
A Takarékbank közleményében jelezte, hogy a takarékszövetkezeti szektor stratégiai irányvonalának megfelelően a jövőben tovább erősíti központi banki szerepét, hogy az integráción belül a leghatékonyabb munkamegosztás alakuljon ki közte és a Takarék Csoport két másik nagybanki szereplője, az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. között. A csoport a hazai pénzügyi rendszer meghatározó tagjává kíván válni a legtöbb pénzpiaci szegmensben.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Képeken a földi pokol: drámai fotókon a szörnyű pusztítás, mindent felemésztenek a lángok

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére
