"A leendő honvédelmi miniszter a jelenlegi jogszabályok szerint jár el, a miniszteri pozíciót és a céges érdekeltségeit érintő összeférhetetlenség megszüntetése folyamatban van" - válaszolta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszteri kinevezése előtt a Népszava kérdésére a Honvédelmi Minisztérium. Az azóta eltelt bő egy hónapban lassan frissültek a cégbírósági dokumentumok.
A cégbíróságon június végén közzétett, de június 17-én kelt alapítói határozatból és létesítési okiratból kiderül, hogy Szalay-Bobrovniczky teljesen kiszállt a cseh Aero Vodochody repülőgyárba bevásárló hazai befektetőcégéből. Már Hernádi Zsoltnak, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának a cége, az SI 13 Aero Zrt. a tulajdonosa a Magyar Aerojet Befektetési Vagyonkezelő Zrt.-nek. (A tulajdonosváltás két lépésben történt, június 3-án előbb 72,8 százaléknyi, majd néhány nappal később 100 százaléknyi részvényt szerzett Hernádi cége.)
A vasúti kocsikat gyártó Dunakeszi Járműjavító Kft.-ben lévő részesedésétől is június 17-ei dátummal vált meg Szalay-Bobrovniczky, itt egy olyan tőkealap, a Solva II Magántőkealap követte, amelynek alapkezelője Hernádi Zsolt egyik cége. (Erről itt olvashat.)
Eskü és osztalék
Az öt budapesti kaszinó működtetésére koncessziót elnyert cégnek (Las Vegas Casino Zrt.) a Garinvest Projekt Zrt. a tulajdonosa. Hogy ebből mikor száll/szállt ki Szalay-Bobrovniczky, egyelőre nem látható a cégbíróságra benyújtott dokumentumokban. A június utolsó napjaiban megjelent közzétételek a május 25-ei és a május 31-ei közgyűlések kivonatai és alapszabály-módosításai. Ezekben a Szalay-Bobrovniczky által alapított London Capital Zrt. vagyonkezelő cég 40 százaléknyi részvénnyel és szavazattal szerepel.
Az ötödik Orbán-kormány május 24-én alakult meg, Szalay-Bobrovniczky akkor tette le a miniszteri esküjét a Parlamentben. A Garinvest Projekt képviselői a május 25-ei közgyűlésen a tavalyi üzleti év utáni osztalékfizetés (4,95 milliárd forint) határidejének 2022. május 26-át jelölték meg. A két részvényest (a Garancsi István tulajdonában lévő Garinvest Zrt.-t és a London Capitalt) a részvénye névértékével arányos osztalék illeti meg (60-40 százalék).
A London Capitalt érintő tulajdonosváltozást sem tettek közzé egyelőre (július elsejéig) a cégbíróságon (ami nem jelenti azt, hogy arról már ne döntöttek volna), így annak továbbra is részvényese a honvédelmi miniszter.
35 évre szerződtek
Andy Vajna üzletember halála után a fővárosi kaszinók (Sofitel Budapest, Corvin sétány, Atlantis, Tropicana és Atrium Eurocenter) működtetésére koncessziót kapott cég (Las Vegas Casino) új tulajdonoshoz került 2020. április végétől: a Garancsi István és Szalay-Bobrovniczky cégei által tulajdonolt Garinvest Projekt Zrt.-hez. Ők már kiemelkedően hosszú időre, 35 évre kapták meg tavaly az üzemeltetési jogot a Rogán Antal kabinetminiszter felügyelete alatt működő koncessziós irodától.Közel ötmilliárdos osztalék
Az öt kaszinókoncesszióval rendelkező Las Vegas Casino Kft. májusban 10,9 milliárd osztalék kifizetését hagyta jóvá a tulajdonos Garinvest Projektnek. Az utóbbi cég 2021-es mérlegében mintegy 8,3 milliárd forint kapott osztalékbevétel szerepel (kapcsolt vállalkozástól), az évet 7,7 milliárdos adózott eredménnyel zárták, amit az eredménytartalékba helyeztek, és a szabad eredménytartalékból 4,95 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek a részvényeseknek.
A London Capital 2021-es mérlegében 1,98 milliárd forint kapott osztalék szerepel, az évet 1,62 milliárdos eredménnyel zárta, amit osztalékként kifizetett a tulajdonosnak (Szalay-Bobrovniczkynak).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!