A Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent határozatok közül az első esetben az alapítvány 2014 februárjában kötött megbízási szerződést a Magyar Szakértői Holding Kft.-vel, könyvvizsgálati szolgáltatások végzésére. A szerződés alapján az alapítvány bruttó 14 millió 476 ezer forintot fizetett meg a megbízott részére a szerződés megszüntetéséig.
A második esetben - szintén 2014 februárjában - a DOKUMAT Informatikai, Gazdasági Tanácsadó és Archiváló Kft.-vel szerződött az alapítvány könyvvezetési szolgáltatásra. Ennek a cégnek 13 millió 96 ezer forintot fizetett ki.
A harmadik szerződést 2015 augusztusában kötötte az MNB alapítványa az AlternAccounting Kft.-vel, könyvelési feladatokra, valamint az ehhez kapcsolódó pénzügyi- és adótanácsadásra. Ennek a cégnek 8 millió 296 ezer forintot fizetett az alapítvány.
A KD mindhárom esetben megállapította, hogy a szerződések értéke - már a becsült érték is - meghaladta a 8 millió forintos nemzeti közbeszerzési értékhatárt, azonban az uniós értékhatárt nem érte el, ezért a közbeszerzési törvényben az ilyen esetre vonatkozó eljárást kellett volna lefolytatni.
Miután a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány ezt elmulasztotta, az első esetben 120 ezer, a másodikban 130 ezer, míg a harmadikban 140 ezer forint bírságot szabott ki a KD, továbbá pert indít a szerződés érvénytelenségének kimondása és az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg