Dénes Beatrix – Mladonyiczki Balázs – Stréda Antal

Az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (European Insurance and Occupational Pensions Authority – EIOPA) az európai biztosítók fizetésképtelenségét vizsgálva 2021. október 8-án „A biztosítók fizetésképtelensége és ehhez közeli állapota” címmel tett közzé jelentést honlapján.

Ez a biztosítók és a nemzeti felügyeleti hatóságok által a fizetésképtelenség és az ehhez közeli állapot helyreállítása és szanálása során végrehajtott leggyakoribb intézkedéseket tekinti át, immár második alkalommal.

A jelentés alapját képező adatbázist – amely a biztosítók fizetésképtelenségével és az ehhez közeli állapotával kapcsolatos információkat tartalmazza – az EIOPA 6 éve építi, az adatokat évente aktualizálják a nemzeti felügyeletektől kapott információk alapján.

Jelenleg az adatbázis 31 EGT-ország 219 biztosítási szektort érintő esetét tartalmazza a 1999-2020 közötti időszakra (Nagy-Britannia brexit előtti adataival együtt). Az esetek elemzését bemutató első ilyen jelentést az EIOPA 2018-ban készítette el, amely a biztosítók fizetésképtelenségét kiváltó okok, kapcsolódó kockázatok azonosításával, elemzésével foglalkozott.

Így vizsgálódnak

A módszertan szerint fizetésképtelenség közeli állapotba azok az esetek sorolhatók, ahol komoly pénzügyi nehézségek merültek fel, például a tőkekövetelmény várható megsértése és a felügyelet beavatkozása nélkül jelen formájában nem maradt volna fenn az adott biztosító. Fizetésképtelenségnek pedig azon esetek tekinthetők, ahol a biztosító életképtelen vagy várhatóan életképtelennek minősül, de ha vissza is tért a piacra, előtte közpénzfelhasználásra/ügyfélveszteségre került sor.

Az uniós hatóság az adatbázisban szereplő esetekben alkalmazott helyreállítási és szanálási intézkedéseket is elemzi. A helyreállítási intézkedések közül a leggyakoribbak a helyreállítási terv készítésének előírása, tulajdonosok/anya tőkeinjekciójának vagy a belső kockázatkezelési rendszer fejlesztésének, valamint egyéb tulajdonosi kötelezettségvállalás előírása. A szanálási intézkedések közül leginkább az új üzletkötések tilalmát alkalmazták, felszámolást, a vagyon része/egésze értékesítését, engedély-visszavonást, kötelezettségek átstrukturálását, leírását, eszközelkülönítést. Az esetek 14 százalékában az illetékes hatóságok hiányosságokat azonosítottak gyakorlatukban (keretrendszer hiánya).

És mi van a határokon túl?

A jelentés kitér a határon átnyúló tevékenységet végző biztosítók fizetésképtelenségére is. Fő üzenete, hogy a biztosítási üzleti tevékenységet már jelentős mértékben a határon átnyúló jelleg jellemzi.

2020 végén az európai térségben 92 milliárd euró bruttó biztosítási díj folyt be határon átnyúló szolgáltatás formájában, valamint 80,1 milliárd euró fióktevékenység révén. Ezért döntő fontosságú a harmonizált fogyasztóvédelem megléte annak érdekében, hogy egy határon átnyúló tevékenységet végző csoport fizetésképtelensége, csődje esetén elkerülhető legyen, hogy egyes fogyasztók védelmet kapnak az adott nemzeti biztosítói garanciarendszer (IGS) által, míg mások nem – a lakóhelyük vagy az adott IGS jellemzői következtében.

Bár az üzletág nagy (2020-ban 891 biztosítót érintett), a szerződő felek védelme ugyanakkor nincsen harmonizálva. Tagállamonként eltérő a garanciavédelem mértéke és lehetséges, hogy egy biztosító határon túli ügyfeleit semmi nem védi fizetésképtelenség esetén.

Nagyobb a veszteség esélye

Az EIOPA hangsúlyozza, hogy bár még csekély a vizsgált időtartamban a határon átnyúló esetek száma, ugyanakkor az adatokból úgy tűnik: a szerződő felek a határon átnyúló esetek során nagyobb valószínűséggel szenvednek el veszteséget, mint egy belföldi biztosítói fizetésképtelenség esetében. A minták alapján a 21 vizsgált határon átnyúló eset 62 százalékában, míg a 86 belföldi eset csak 22 százalékában jelentettek ügyfélveszteséget a nemzeti hatóságok. (A vizsgált határon átnyúló esetek 14 százalékában, a belföldi esetek 8 százalékában nem volt ismert, hogy a szerződő felek részéről történt-e veszteségviselés).

A jelentés rávilágít: jelentős kockázatot hordoz a fogyasztók védelme szempontjából, hogy az eltérő nemzeti szabályozásokból adódóan jelenleg uniós szinten nem áll rendelkezésre harmonizált helyreállítási, szanálási keretrendszer, valamint biztosítói garanciarendszer. Ez is alátámasztja a minimum harmonizáció fontosságát, ami a nemzetközi kooperációt és koordinációt is segítené. A helyi szinteken eltérő garanciarendszerek ugyanis nem tudnak egyenlő védelmet nyújtani a biztosítottaknak és kedvezményezetteknek ugyanazon csoporton belül, de különböző tagállamokban.

Jönnek az egységes uniós szabályok

Az EIOPA az Európai Bizottság (EB) felkérésére már korábban is több alkalommal fogalmazta meg álláspontját a biztosítókra vonatkozó helyreállítási és szanálási szabályozás, valamint a biztosítói garanciarendszer minimumszintű uniós harmonizálása érdekében: elsőként 2017-ben, majd 2020-ban a Szolvencia II irányelv felülvizsgálatára vonatkozó állásfoglalása keretében. A minimumharmonizációból következően a tagállamok számára kellő mozgástér állna a rendelkezésre a szabályozás nemzeti sajátosságaikhoz történő igazítására.

Az EB 2021 szeptemberében tette közzé a biztosítók és viszontbiztosítók helyreállítási és szanálási keretrendszerének kialakítására vonatkozó irányelvtervezetét, amely nagymértékben épített az EIOPA állásfoglalásaira. E keretrendszer bevezetése esetén valamennyi uniós tagállamban harmonizált szabályok fognak vonatkozni a biztosítók helyreállítására és szanálására.

Utóbbi abban az esetben lesz alkalmazható, amennyiben az intézmény már életképtelen vagy várhatóan életképtelenné válik, bármely alternatív magánszektorbeli vagy felügyeleti intézkedéssel már nem előzhető meg az intézmény életképtelensége, valamint az intézkedést a szanálási értelemben vett közérdek indokolja. A szanálási intézkedés akkor szolgálja a közérdeket, ha szükséges egy vagy több szanálási cél (pl. a szerződők, a kedvezményezettek és az igényjogosultak védelme, a pénzügyi stabilitás fenntartása) megvalósításához és azokkal arányos, továbbá felszámolás során e célok nem valósulnának meg ugyanolyan mértékben.

Az EB javaslatai ugyanakkor még nem tartalmazzák a biztosítói garanciarendszerek szabályozásának harmonizációját, jóllehet a garanciarendszereknek az adófizetők pénzének védelme, a közpénzek szanálási célú felhasználásának minimalizálása érdekében a szanálás finanszírozásában fontos szerepük lehet. Így – szemben a rendkívüli állami pénzügyi támogatással – igénybevételükkel a szanálási tervek is számolhatnak.

Már a minimumszintű harmonizáció is sokat ér

A kérdésben az EIOPA álláspontja továbbra is az - összhangban a 2020-as Szolvencia II felülvizsgálatban kifejtett véleménnyel -, hogy a biztosítói garanciarendszerek minimum harmonizációjának elérése alapvető fontosságú, elsődlegesen azért, hogy a kötvénytulajdonosok a minimális szintű védelmet megkaphassák egy biztosítói fizetésképtelenség bekövetkezése esetén. Határon átnyúló biztosítói fizetésképtelenség esetén a leggyakoribb nehézség, amelyet a tagállamok az EIOPA adatbázisban jelentettek, éppen a nemzeti garanciarendszerek eltérése, illetve a harmonizáció hiánya volt. Mivel az ügyfélkárok rendezése határon átnyúló ügyekben már önmagában is komoly probléma, a garanciarendszerek harmonizációjának hiánya ezt csak súlyosbíthatja.

Az EIOPA jelentés szerint a biztosítási garanciarendszerek esetében elérendő minimumszintű harmonizáció ezért alapvető fontosságú ahhoz, hogy a szerződő felek a megfelelő védelmet megkaphassák a biztosítói fizetésképtelenségi helyzetek hatásainak kompenzálására. A minimumszintű harmonizáció elérése megkönnyíthetné az együttműködést a nemzeti IGS-ek között, támogatva egyúttal a felügyeleti harmonizáció erősítését is. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy ez az együttműködés különösen fontos a határon átnyúló biztosítói fizetésképtelenségi esetek során.

A szerzők az MNB biztosításfelügyeleti, szanálási jogi és szabályozási területeinek munkatársai.