Az Orbán Viktor vezette kormány még júliusban az energiaügyi veszélyhelyzet bejelentésekor kötelezte a hazai földgázkitermeléssel foglalkozó cégeket, hogy tegyenek lépéseket a magyarországi gáztermelés növelésére. A kabinet augusztusi döntése értelmében az MVM-et is bevonták a folyamat, de a piac legjelentősebb szereplője a Mol Nyrt., amely azt közölte a Napi.hu-val, hogy a hazai kitermelés fokozásához minden iparági szereplőre szükség van.
A társaság jelezte, hogy az amúgy is végrehajtott beruházásaik nélkül évente nagyjából 15-20 százalékkal csökkenne a kitermelt földgáz volumene, „ez a mezők működésének – termeltetésének – a természetes velejárója” – tették hozzá lapunknak küldött válaszukban.
A Mol közlése szerint az elmúlt öt évben számos sikeres projektet valósítottak meg.
Kiemelten sikeres a meglévő mezők termelésének intenzifikálása valamint az ún. sekélygáz kutatási program. Ennek köszönhetően a termelés csökkenését az elmúlt években 5-10 százalékra szorítottuk vissza, illetve az idei évben várhatóan meg is állítjuk
– tették hozzá.
Mint a Napi.hu-val közölték, iparági szinten a 2 milliárd köbméter éves földgáztermelési célkitűzés ambiciózus, de a megvalósítást nem tartják lehetetlennek. A vállalás azért is fontos, mert a hazai éves gázfogyasztás hagyományos 10 milliárd köbméter körül alakul, amelynek így mintegy ötödét lehetne hazai forrásból fedezni. Sőt, még nagyobb lehet a részarány, mert a magas árak miatt folyamatos a keresletcsökkenés, augusztusban 22 százalék volt a visszaesés.
Komoly beruházásokra van szükség a kitermeléshez
„Ehhez a teljes iparág összefogására, és egy ösztönző-támogató jogszabályi környezetre van szükség. A Mol ehhez felgyorsítja a projektjeit, és 2023-ban összességében 40-50 milliárd forint nagyságrendű beruházást tervez – túlnyomórészt földgázkitermelési projektekre” – válaszolták a várható költségekre vonatkozó kérdéseinkre.
Azt is jelezték, hogy hosszú távon is elkötelezettek a hazai kőolaj- és földgázbányászat mellett, és az elkövetkező években is folytatják a beruházási programjaikat.
A hazai földgázkitermelés jelentősége nőtt az elmúlt időszak energiaválságában. Az orosz gáz árának emelkedése után a hazai, alacsony átvételi díjak fontos elemei a rezsicsökkentésnek, amelyet már így is korlátozott a kormány.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet