Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével – jelentette be az NFI tavaly júliusi közleményében.
Idén augusztusban az is kiderült, hogy az osztrák ORF közszolgálati televízió első külföldi tévétársaságként csatlakozott a projekthez. A tízrészes sorozatot az ORF vetíti majd Ausztriában, míg a magyar TV2 kereskedelmi tévé Magyarországon és Szlovéniában - közölte a produkció kommunikációs cége az MTI-vel. A közlemény alapján a produkciót az NFI, a TV2, az osztrák ORF és a német Beta Film finanszírozza. Executive producere a magyar származású kanadai Robert Lantos (Serendipity Point Films), producerei Hazai Cecília és Hazai Kinga (Twin Media), Krsko Tibor (HG Media), a német Beta Film részéről Koby Gal-Rada, valamint az osztrák MR Filmtől Oliver Auspitz és Andreas Kamm producerek. A forgatás 2022. július végén kezdődött el.
A magyar állam 15,7 milliárdot ad
A Magyarországon gyártott filmalkotások nyilvántartását és a támogatásainak ellenőrzését végző Nemzeti Filmiroda adatbázisában egyelőre azonban az látható, hogy a Hunyadi-sorozat – amelyre filmes lapok és az IMDb filmadatbázis a Rise of the Raven munkacímmel hivatkoznak - büdzséjének a nagy részét magyar állami támogatás teszi ki. A tízrészes sorozatot 17,503 milliárd forint tervezett költségvetéssel vették nyilvántartásba, ez a Magyarországon elszámolható filmgyártási költség összege, és ebből 15,722 milliárd forint a közvetlen és közvetett állami támogatás.
A közzétett számok még változhatnak, a kiadások és a nem állami támogatók hozzájárulása is. A készítők nyilatkozatai szerint a forgatás jövő év júniusáig tarthat, magyarországi helyszíneken és az állami NFI (volt Mafilm) stúdióiban; a bemutatót 2024 végén tarthatják.
Rekord támogatás
A Hunyadi gyártására közvetlenül juttatott állami támogatás 10,6 milliárd forint (ebből – ahogy az NFI tavaly júliusban közölte - a kormány 6,9 milliárd forintot ad, a fennmaradó részt az NFI állja saját keretéből). A közvetetten - azaz a hazai filmes adókedvezmény-rendszeren keresztül igénybe vehető – állami támogatás 5,119 milliárd forint a Filmiroda adatai szerint. (Az alkotók eddig a 2021 áprilisa és 2022 márciusa közötti időszakra vonatkozóan nyújtottak be számlákat, összesen 2,4 milliárd forintos költésről.)
Pályázat | Döntés időpontja | Támogatás (millió Ft) |
Gyártás (kormány) | 2021. júl. 2. | 6 918,0 |
Gyártás | 2021. júl. 2. | 3 608,1 |
Gyártás-előkészítés | 2021. máj. 14. | 76,9 |
Összesen | 10 603,0 | |
*NFI-től és kormánytól. Forrás: NFI |
A tévésorozat gyártócége a Hollósgyűrű SPC Kft., amelyet Robert Lantos és a magyar producerek cégei jegyeznek. Az alkotás Bán Mór Hunyadi-könyvsorozata alapján készül, rendezői: a temesvári születésű osztrák Robert Dornhelm, Nagypál Orsi és Szász Attila.
Mi az a közvetett támogatás?
A Magyarországon filmet készítők - a külföldi gyártók is - a filmgyártási költség legfeljebb 30 százalékáig közvetett támogatást vehetnek igénybe. Ezt a támogatást az állam közvetve, a társasági adót (tao) fizető cégeken „keresztül nyújtja”: az a vállalkozás, amely filmet (vagy látvány-csapatsportot) támogat, a támogatás vagy adófelajánlás összege után adókedvezményt vagy adójóváírást vehet igénybe. A kedvezményrendszernek köszönhetően a filmgyártó és a vállalat is jól jár, az államkasszának viszont csökken az adóbevétele.A Petőfi-film büdzséje közelíti a 7 milliárdot
Szeptemberben befejeződött - a Petőfi-filmként emlegetett - Most vagy soha! című mozifilm nyolcvan napos forgatása – jelentette be másfél hónapja az NFI. A Rákay Philip, Szente Vajk és Kis-Szabó Márk forgatókönyvéből készülő film követi az 1848. március 15-i forradalom kitörésének főbb eseményeit, de azt fiktív cselekményszálakkal és karakterekkel kiszínezi és egy „szórakoztató kalandtörténetet mesél el a márciusi ifjakkal”. Mindezt korhű díszletekben és jelmezekben.
A Most vagy soha! játékfilmet a Filmiroda 6,564 milliárd forintos költségvetéssel vette nyilvántartásba, amelyből 4,595 milliárd forint a közvetlen, a fennmaradó rész a közvetett állami támogatás. Ennél azonban már 200 millióval több, 4,795 milliárd forint a gyártásra kapott közvetlen támogatás (áprilisban plusz 200 milliót ítélt meg az NFI a produkciónak), ami az igényelhető 30 százaléknyi közvetett támogatással (2,055 milliárd forint) együtt már 6,85 milliárd forintos büdzsét jelent.
Pályázat | Döntés dátuma | Támogatás (millió Ft) |
Marketing | 2022. jún. 7. | 30,0 |
Filmgyártás | 2022. márc. 29. | 200,0 |
Filmgyártás (kormány) | 2022. jan. 11. | 2 000,0 |
Filmgyártás | 2022. jan. 11. | 2 500,0 |
Gyártás előkészítés | 2021. szept. 21. | 85,0 |
Forgatókönyv-fejlesztés | 2020. szept. 16. | 3,1 |
Forgatókönyv-fejlesztés | 2020. júl. 14. | 4,0 |
Forgatókönyv-fejlesztés | 2020. márc. 31. | 3,0 |
Összesen | 4 825,1 | |
*NFI-től és kormánytól. Filmgyártó: Pilvax és Lumiere. Forrás: NFI |
Marketingre is költhetnek
A Most vagy soha! gyártói – a Pilvax Film Kft. és az előkészítést végző Lumiere Film & TV Kft., Fülöp Péter és Csincsi Zoltán producerek cégei – eddig a 2020 májusa és 2022 májusa közötti időszak kiadásairól nyújtottak be számlát a Filmirodának, amely összesen 2,6 milliárd forintos költés után állított ki közvetett támogatásra jogosító igazolást 797 millió forintról.
A Pilvax Filmnek az NFI idén júniusban a "filmterjesztést elősegítő marketing tevékenységre" is ítélt meg már 30 millió forintot - ezt azonban nem lehet gyártási költségként elszámolni.
A premierre még várni kell 2024 tavaszáig, azaz az 1848-as forradalom 176. évfordulójáig. (Korábban a bemutatót 2023-ra, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára tervezték, de a film utómunkái el fognak tartani a jövő év szeptemberéig.) A film rendezője Lóth Balázs.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!