Idén várhatóan 37 ezer fővel többen mennek idén nyugdíjba, mint ahányan belépnek a munkaerőpiacra, ezek elég ijesztő kilátások – mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója a Napi.hu HR-vezetők Országos Konferenciája 2022 eseményén.
Ismertetve egy friss munkaerőpiaci kutatásuk eredményeit, arról számolt be, hogy a cégek 32 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem sikerült felállni a pandémia után; míg korábban a vállalatok 89 százaléka állította, hogy szeretne bővülni, ez az arány szeptemberre visszaesett 32 százalékra. Az autógyárak több mint 60 százaléka jelezte, hogy szeretnék bővíteni a létszámot, de Baja szerint ez csak ideiglenes felvételeket jelentene, a betorlódott rendelések leszállításának idejére.
Tavaly még 10-ből 4 magyar dolgozott home office-ból, de az arány idén visszaesett 23 százalékra. Ezzel pedig elmaradunk az európai átlagtól.
Magyarországon ma 875 ezer ember van minimálbérre bejelentve, ami szintén óriási probléma. Idén júliusig 14,2 százalékkal növekedtek a bérek, ebben szerepet játszott a kötelező legalacsonyabb bér emelkedése, valamint a munkáltatói adóterhek csökkenése. Ugyanakkor a régiós bérkülönbségek továbbra is hatalmasak az országon belül.

Év elején a cégek 83 százaléka tervezett béremelést, végül több mint 90 százalék kénytelen volt megtenni ezt a lépést, de nem a munkavállalói igényeknek megfelelő mértékben. Ráadásul a gazdasági nehézségek közepette egyre kevésbé lesz erre lehetőség – ismertette a szakértő.
Fluktuáció terén a vállalatok visszaesésre számítottak, 2021 második felében 14 százalékos volt az elvándorlás. Erre a tendenciára rásegít Baja szerint az is, hogy megnövekedett a munkavállalók az a félelem, hogy megszűnhet a munkahelyük. Hangsúlyozta, HR-es feladat ennek a félelemnek a felszámolása.
A magyarok egyébként a Telekomnál és a shared service-eknél szeretnek leginkább dolgozni a felmérések alapján – tette még hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Vége lehet a nagy Trump-zuhanásnak, egyelőre

Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)

Debütál a Ryanair-előfizetés, rengeteget lehet vele spórolni

Több ezer kamera, arcfelismerés: kiemelkedő a magyar megfigyelési rendszer az EU-ban
