A NetPincér átalakul, szeptember végétől a Foodpanda márka alatt folytatja működését – jelentette be a vállalat vezetése.
A cég a tulajdonos Delivery Hero döntésével összhangban a mostanra átalakuló üzleti modelljét tükrözendő átveszi a Magyarországon új márkát, ami több kontinensen már bejáratott brand.
A vállalat ezzel összhangban jelentős terjeszkedésbe kezd, legközelebb Debrecenben, majd később több vidéki városban is erősíteni tervezi pozícióját, miközben komoly összegeket tervez elkölteni az új márka megismertetésére és elterjesztésére.
Az új arculat október elejétől él.
A foodpandával megmarad a cég csaknem 6000 éttermi és üzleti partnere, és továbbra is együtt dolgoznak majd a több, mint 4300 szerződött futárpartnerükkel, hogy kiszolgálják a most már több mint 2 milliós megrendelői bázisukat.
Ugyanúgy működik tovább a tavaly bevezetett webes és mobilapp platform is, amely szeptember végétől elsődlegesen a foodpanda.hu felületen és foodpanda appon keresztül lesz elérhető, de egyelőre NetPincérként is ugyanúgy megtalálják a felhasználók. A felületek megjelenése átalakul az új márkának megfelelően, de az oldal és a mobilalkalmazás is a megszokott módon működik tovább.
A partnerek mostantól egy nemzetközileg ismert márkához csatlakozhatnak. A velük kötött szerződések ugyanazok maradnak, sem a jutalékok, sem az egyéb szolgáltatásaik árában nem várható változás az éttermi és üzleti partnerek tekintetében. Ugyanez igaz a szerződött futárpartnerekre is: az ő szerződéseiket sem befolyásolja a márkaváltás.
A foodpanda márkaernyő alatt a cég saját, ma már 7 raktárból szállító élelmiszerüzlet-hálózata, a NetPincér market is átalakul, és a továbbiakban panda market néven működik tovább, sőt erős vidéki terjeszkedésbe fog ezzel párhuzamosan.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót