"A Blokád című film a taxisblokádból kiindulva dolgozza fel Antall József életét és küzdelmét a demokráciáért. A hiánypótló film bemutatja Antall életútját, az 56-os forradalmártól az első szabadon választott kormányfőig, és alig fél évvel beiktatása után élete talán legnehezebb próbatételének drámai napjait" - írja közleményében a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Az NFI 1,47 milliárd forint támogatást szavazott meg a Köbli Norbert forgatókönyvéből, Tősér Ádám rendezésében, Lajos Tamás producer irányításával készülő film gyártására. A forgatás októberben kezdődik, és a filmet a tervek szerint 2022 őszén láthatja a közönség.
„Egy mély emberi drámát mutat be a Blokád a lassan elfeledett közelmúlt magyar történelmének egy jelentős eseményén keresztül. A politika hátterében lévő viszonyokat és érzelmeket letisztult, lényegre törő stílusban kívánjuk feldolgozni. A film nemcsak azoknak szól, akik megélték a taxisblokád emlékezetes napjait, hanem azoknak is, akik már a rendszerváltás után születtek és - a sokszor zavarba ejtően személyes történeten keresztül - hiteles képet szeretnének kapni erről a meghatározó eseményről” – idézi a közlemény Tősér Ádám rendezőt.
Lajos Tamás producerként 1999 óta készít filmeket, elsődleges célja az új tehetségek felkarolása valós alkotási lehetőségek biztosításával. Köbli Norberttel a kezdetektől forgatókönyvíróként és kreatív producerként dolgoznak együtt, közös sikereik közé tartozik többek közt a nemzetközi Emmy-díjas Örök tél (Gera Marina, Legjobb színésznő, 2019), a nemzetközi Emmy-díjra jelölt Trezor, valamint a Szürke senkik, az Árulók és az Apró mesék című történelmi filmek - közölte az NFI.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Tilosban járnak a lakáskiadók, bekeményítenek a fővárosban

Kiemelkedő évet zárt a CIB, fókuszban a digitalizáció

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott
