Tóth Géza, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója (képünkön) a cég közleményében rámutatott arra, hogy tavaly a Coop-üzletek kismértékű forgalomcsökkenést mutattak ki, ami elsősorban a dohányáru értékesítésének kieséséből adódik.

Tóth Géza kiemelte, hogy jelentősen nőtt a Coop törzsvásárlóinak száma, a kártyával rendelkező vevők egyre többen vannak, számuk várhatóan még az idén eléri az egymilliót.
A Co-op Hungary Zrt. közgyűlését követően megtartották a Co-op Hitel Zrt. közgyűlését is.

Rédei István, a Co-op Hitel Zrt. igazgatóságának elnöke a közgyűlést követően a közleményben úgy nyilatkozott, hogy nincs a Co-op Hitel Zrt. állományában kétes követelés, a társaság működése során még nem kellett követelést veszteségként leírni.

A Coop gazdasági csoport több mint 32 ezer alkalmazottjával az ország egyik legnagyobb kistelepülési foglalkoztatója. Az üzletláncnak közel 3000 franchise-boltja van, és további 1620 üzletet lát el áruval. A Coop az ország szinte minden településén jelen van, naponta 1,5 millió vevő fordul meg boltjaiban.