„Az informatikus fiúk kihozták a számítógépet, húsz perc alatt beállították, és onnantól ugyanúgy tudtam végezni a dolgom otthonról, mint az irodából” – ecseteli a home office-ra történő átállás meglepő könnyűségét a követeléskezelési területen adminisztratív munkát végző, tavaly nyugdíjba vonult Sára. Ez persze nem egyik pillanatról a másikra történt: majdnem három hónap telt el, mire a munkaadó feltette a kérdést a nyugdíjas foglalkoztatottaknak, hogy vállalnának-e otthoni munkát.

Távmunka mint mentsvár

Kapcsolódó

„El sem tudom mondani, mennyire örültem a home office-nak a tavalyi kilátástalanságban” – emlékszik vissza a hasonló munkakörben, de egy másik cégnél dolgozó Edina, akit lelkileg rendkívül megviselt a karantén, hogy nem mehetett ki, hogy félt és hogy érte is aggódtak, hogy legfeljebb távolról láthatta az unokáját. Mivel a cég korábban is nagyon rugalmasan viszonyult a nyugdíjasokhoz, a két és fél évtizedes multis munkakörnyezetből érkezett Sára sem hezitált sokáig. „Amikor még bejártunk az irodába, akkor sem volt kötelező reggel 8-tól délután 4-ig bent lenni: mindenki annyi órát dolgozott, amennyit vállalt” – állítja.

Miután órabéres konstrukcióban közvetíti ki őket a munkaadóhoz az euJobs HR-Group nyugdíjasokat foglalkoztatási üzletága, annyit fizetnek nekik, ahány órát ledolgoznak. Ráadásul nem csupán a munka megkezdése és befejezése rugalmas, azt is ők dönthetik el, milyen napokon végzik el a feladataikat; az egyetlen kikötés, hogy meglegyen a heti 20 óra. A kialakult gyakorlat az, hogy kettő vagy négy hétre előre beírják magukat, hogy mikor fognak dolgozni.

Elvárt a rugalmasság mindkét oldalon

„Egyre nagyobb szükség van a rugalmas foglalkoztatási formákra, a nyugdíjasok esetében ráadásul komoly előny a szakértelem és a tapasztalat” – mondta Pataki Zoltán, az euNyugdíjtöbblet nyugdíjas szövetkezet elnöke. A szakember azt tapasztalja, hogy egyre nagyobb lendületet vesz a munkaerőpiac: nagyobb számban jelentkeznek adatbázisukba a potenciális munkavállalók, miközben a munkaadók is növekvő érdeklődést mutatnak a nyugdíjasok iránt. Továbbra is kiemelt szerep jut azonban a rugalmasságnak, elvégre a nyugdíjasok, a diákok vagy a kölcsönzött munkaerő foglalkoztatása egyaránt ideális megoldást jelent a folyamatosan emelkedő vagy csökkenő munkaerő igények lekövetéséhez és kezeléséhez.

Sára a rendkívül feltételek miatt döntött a nyugdíjasszövetkezet mellett. Ilyen fokú rugalmasság mellett az otthoni munkavégzésre sem okozhatott gondot áttérni – legalábbis a feladatvégzés körülményeit tekintve. Azt ugyanis kivétel nélkül nagyon rosszul viselték, hogy a pandémia teljesen megváltoztatta az életüket.

A nyugdíjas kollégák saját kis kasztot alkottak az irodában, amit a karantén felrobbantott: a hosszantartó elszigetelődés miatt egyre jobban hiányzott a társaság, a pezsgő irodai élet. „Egyszerűen nincs idő a bentiekre” – szomorkodik Edina, aki szerint teljesen normális, hogy az ismert körülmények közepette az idősebbek inkább a családtagokkal és a barátokkal találkoznak – már ha épp megtehetik. Így a kollégákkal marad a találkozás a virtuális térben vagy telefonon.

Mindent az oltás sem old meg

A világot az sem nyitotta ki, hogy mindkét oltást megkapták. Ez ugyanis a félelmeket nem szüntette meg, legfeljebb tompította őket. „Személy szerint nem örültem az oltásnak, de fegyelmezetten beoltattam maga. Most kicsit nyugodtabb vagyok, hogy ha el is kapom, megúszom egy gyengébb lefolyású betegséggel” – mondja Sára.

Edina szintén szükséges rossznak könyvelte el az oltást, és főképp az óvodás unokája miatt vette rá magát erre. A második adag után letelt türelmi idő leteltével ők felszabadultabban mennek ugyan emberek közé, nyugdíjas kollégáiknál viszont azt tapasztalják, hogy sokan – főleg a kiemelt veszélyeztetettség miatt – továbbra is következetesen kerülik a személyes interakciókat. Így aztán végképp csekély lehetőség jut a munkahelyi kapcsolatok ápolására, arról pedig egyelőre nincs szó, hogy visszatérnének az irodába. „Asztali PC-ket kaptunk, azokat nem tudjuk a hónunk alá csapni, így a hibrid munkavégzés sem tűnik realitásnak” – teszi hozzá Sára.

Változásnak egyelőre Edináéknál sincs jele. „Remélem, hogy nem veszik el a home office-t” – mondja a nagymama, akinek az otthoni munkavégzés adta rugalmasság lehetővé teszi, hogy a lehető legtöbb időt tölthesse unokájával.

Pataki Zoltán szerint is érzékelhető, hogy a nagyszülőkre a távoktatás és a felborult családi élet szelepeként is szükség van. Ennek pedig logikus következménye, hogy minél rugalmasabb foglalkoztatást szeretnének. Ráadásul fokozatosan mindenki belejött a home office-ba: ugyanúgy teszik a dolgukat, mint amikor az irodaházakba jártak be rendszeresen. „Az elején, amikor itthonról tudtuk csak elvégezni a feladatokat, mert bemenni nem lehetett, még nagyon furcsa volt és kifejezetten rossz érzés ez az elszigetelődés. Mostanra viszont annyira megszoktuk a home office-t, hogy már nem is szeretnénk újra az irodából dolgozni, ha majd egyszer lehetőség lesz rá” – szögezi le Sára is.

Attól pedig egyelőre nem tartanak, hogy a pandémia lecsengése miatt erre hamarosan sor kerülhet. Ahogy Edina fogalmaz: „tudtam, hogy nem lesz rövid lélegzetvételű a járvány, arra viszont nem számítottam, hogy ennyire elnyúlik”.