A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 525,90 pontos, 1,32 százalékos csökkenéssel, 39 385,30 ponton zárt szerdán.A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Kedvezőtlen nemzetközi hangulat a magyar piacra is hatással volt, így alacsony forgalom mellett az európai piacokhoz hasonlóan a BUX is csökkenéssel zárt - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.
A vezető részvények közül csak a Mol tudott pluszban zárni. A Mol erősödése összefügg azzal, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az OPEC+ miniszteri szinten hozott döntést szerdán arról, hogy napi 2 millió hordóval csökkentik olajtermelést novembertől.
Bár nem érkeztek egyedi hírek az OTP-ről és a Richterről, mindkét blue chip árfolyama jelentősen esett - tette hozzá Török Lajos.
A Mol 24 forinttal, 0,91 százalékkal 2648 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 172 forinttal, 2,08 százalékkal 8078 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 2,33 százalékkal 293 forintra esett, forgalma 50,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,69 százalékkal 7590 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3581,01 ponton zárt szerdán, ez 31,11 pontos, 0,86 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Gyengüléssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán - írta az MTI.
A londoni FTSE-100 mutató 0,48 százalékkal, a frankfurti DAX-index 1,21 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,90 százalékkal gyengült.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,05 százalékkal süllyedt.
Az európai tőzsdezárás idején (17.30-kor) az amerikai Dow Jones ipari index 0,91 százalékos, az S&P 500-as index 1,19 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója 1,75 százalékos mínuszban volt.
Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,95 dollárral (2,12 százalékkal) 93,75 dollárra emelkedett, miután az olajtermelő országok a termelés visszafogásáról döntöttek.
Az arany ára unciánként 0,73 százalékkal (12,70 dollárral) 1717,80 dollárra esett.
Az európai gázár emelkedett. A holland gáztőzsdén a TTF legközelebbi, novemberi határidős jegyzésében 1 megawattóra 175,40 euróba került záráskor, ami 8,30 százalék emelkedés a keddi záróértékéhez képest. A gázár három hónapja 173,58 eurón, egy éve 42,71 eurón, két éve 15,19 eurón zárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!