Csütörtöktől 135 forintért adja az akciósan a szlovák tartós (uht) tejet a Penny Market. A piacot jól ismerő - de név nélkül nyilatkozó - szakértőktől kapott információink szerint a boltlánc ezzel a lépésével kiakasztotta a magyar tejfeldolgozókat és kereskedőket. Ez az árszint ugyanis a mostani piaci körülmények között nehezen indokolható. A boltlánc szerint hiány volt magyar tejből, ezért kellett a szlovákot betenni a kínálatába.
Megkerestük az egyik legnagyobb tejes céget, az Alföldi Tej Kft.-t, a cég válaszából pedig kiderül, hogy valóban problémás lehet a Penny árazása.
Kapcsolódó
Az Alföldi Tej Kft. a második legnagyobb magyar tejfeldolgozóként kizárólag magyar tejtermelőktől felvásárolt tejet dolgoz fel üzemeiben. A tej felvásárlási ára Magyarországon jelenleg 100 forint kilogrammonként, ami az Európai Unióban sajnos a legalacsonyabb, ennél Szlovákiában magasabb a tej felvásárlási ára. A dobozos tej bekerülési költségének legnagyobb hányadát az alapanyag teszi ki, erre pedig a logisztikai, feldolgozási, csomagolási és munkaerő-költségek jönnek rá. A 135 forintos literenkénti bruttó ár az öt százalékos áfa mellett 128 forintos nettó árat jelent, ezért az összegért pedig ma Magyarországon csak veszteséggel lehet jó minőségű tejet előállítani, és a fogyasztók számára kínálni
- közölte a vállalat.
Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója a Napi.hu-nak azt mondta, hogy vizsgálják a Penny lépését. Egyrészt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál kezdeményezték a felmerül-e a tisztességtelen ár alkalmazása. Emellett a Tej Terméktanács a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetnél kezdeményezte a Penny által kínált tej beltartalmi vizsgálatát.
Tejpiaci forrásainktól úgy tudjuk, hogy egy korábban felhalmozott felesleget tehetett a kínálatba a Penny-Market Kereskedelmi Kft. Szerintük a cég ezzel a lépésével arcul csapta az ágazatot és a tejáfacsökkentéshez köthető - nem kőbe vésett - megállapodást. A kormány ugyanis januártól 5 százalékra csökkentette többek között a tartós tejek áfáját, ezzel több tízmilliárdos bevételről mondott le. Konkrét szerződés vagy megállapodás nem született arról, hogy cserébe a kereskedők a magyar termelőktől, feldolgozóktól veszik majd a tejet, ez ugyanis részben az uniós szabályok szerint nem is lehetséges. Ugyanakkor a tejpiaci szereplők és a kereskedők tartották magukat ehhez az elváráshoz. A tejpiaci szakértők szerint a Penny lépése azért káros, mert most a többi nagy boltlánc azt kérheti a magyar tejcégektől, adják nekik olyan áron a tejet, hogy a Penny 135 forintos árával megegyező vagy annál olcsóbban tehessék a polcokra a 1,5 százalékos uht tejet. Márpedig a jelenlegi piaci helyzetben abszurd kérés.
Úgy tudjuk, a magyar tejtermelők fontolóra vették, hogy demonstrációt szerveznek valamelyik Penny-egység elé a 135 forintos tej miatt. Egyelőre kérdés, hogy valóban lesz-e tiltakozás, információink szerint csütörtök délután a tejtermelők képviselői tájékoztatást adnak a diszkontlánc akciója miatt felmerült problémákról.
Így látja a diszkontlánc
Csütörtök reggel e-mailben megkerestük a Penny Marketet, hogy honnan, milyen áron szerezte be az akciós kínálatában szereplő tejet.
Délután a boltlánc közölte: A Penny Market az ominózus tejet magyar forrásból nem tudta beszerezni.
Azokban az esetekben, amikor a beszállítók megfelelő mennyiségű nyerstej hiányában nem tudják a teljes üzlethálózatra vonatkozó igényeinket teljesíteni, más forrásokból kell biztosítanunk a vásárlóink számára a legjobb ár/érték arányú termékeket
- áll a cég válaszában. A Penny szerint most is ez történt: a kereslet meghaladta a beszállítók erőforrásait, ezért más forrásból fedezték az ellátást.
A boltlánc közölte továbbá: "A kínálatban folyamatosan megtalálhatóak 100 százalékban magyar forrásból származó saját márkás, folyékony tejtermékek, jelenleg 11 hazai forrásból származó folyékony tej van és 1 importból érkezett".
A cég szerint az import tej árelőnyét átadta a vásárlóknak. A Penny üzleti titokra hivatkozva arról nem adott tájékoztatást, hogy mennyiért szerezte be a 135 forintért kínált tejet. Az viszont kiderül a válaszból, hogy minden esetben betartják a hatályos jogszabályokat.
Ezt okozta az áfacsökkentés
A Napi.hu korábban beszámolt a januártól érvényes áfacsökkentés hatásairól. Az úgynevezett esl (extended shelf life - hőkezelt) és uht (ultra high temperature treated - ultrapasztőrözött) tejek áfájának januári csökkentése egyébként a legtöbb boltláncnál bejött.
A kizárólag magyar tejet forgalmazó Aldiban nőtt az áfacsökkentésben érintett tejek forgalma, ezzel szemben a szintén ötszázalékos áfával adózó friss tejeké stagnált. Vagyis az Aldi forgalmában az uht és az esl tejek súlya megnőtt az áfacsökkentés eredményeként. A Lidlben volt olyan tejtípus, amelynél 30 százalékos volt az éves növekedés. A boltlánc szerint a vásárlók az esl és az uht tejeket egyaránt kedvelik és 1,5 és 2,8 százalékos tejek a legnépszerűbbek.
A Tescóban az esl tejek voltak az első két hónap nyertesei, a teljes tejforgalomban nőtt a részarányuk. A többi boltlánchoz hasonló a helyzet Tescóban: az uht tejeknél a 1,5 százalékosaké a főszerep. Az Auchan arra számított, hogy az áfacsökkentés miatt az uht-nál lesz komolyabb bővülés, ám végül az esl tejek lettek a lépés nyertesei. "Az Auchan áruházakban a legtöbben az uht tejeket választották, a második helyen végeztek a friss tejek, a harmadik legnépszerűbbek pedig az esl típusú tejek voltak. A 1,5 százalékos zsírtartalmú tejek a legnépszerűbbek. Második helyen a 2,8 százalékos tejek állnak, majd a 3,5 százalékosak következnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!