Nézzük először, milyen egyértelmű előírások vannak, amelyek az ügyben mérvadóak. Egyértelmű, hogy a Befektető-védelmi Alap (Beva) a tőkepiaci törvényben előírt mértékig helytállni köteles azokért a követelésekért, amelyeket általában "brókerkockázat"-ként szoktak említeni - feltéve persze, hogy a brókercég felszámolási eljárás alá kerül.

Azokról a pénz- es értékpapírkövetelésekről van e körben szó, amelyek az ügyfél részéről a brókercéggel szemben állnak fenn, azonban azok nem érvényesíthetők, mert a pénz vagy az értékpapír "eltűnt". Merőben más a helyzet az egyéb kockázatokkal, amilyen például a kibocsátói kockázat. Itt a brókercég ugyanis "vétlen", arról van szó, hogy az értékpapír rendben megvan, azonban annak kibocsátója nem teljesíti az értékpapírban foglalt kötelezettséget.

Az úgynevezett Quaestor-kötvények esetén első megközelítésben egyértelműen a kibocsátó, nevezetesen a Quaestor Hrurira Kft. csődje okozza a problémát. Nem a Beva "asztala" tehát az ügy - ezt tükrözték az első megnyilatkozások is, amelyek hangsúlyozták, hogy kibocsátói kockázatról lévén szó, a kötvényesek az alaptól nem számíthatnak semmilyen kártérítésre.

Azonban a kötvényeknek nem csak kibocsátója, de forgalmazója is van, aki jelen esetben ugyancsak a cégcsoporthoz tartozik: ez a Quaestor Értékpapír Zrt. Ez az a cég, amelynek irodáiban a befektetők - tegyük hozzá: nem igazán érdeklődve az iránt, ki is a kibocsátó - papírjaikat vásárolták. És ez az a cég, amellyel szembeni követelésekre a Beva védelmet nyújt.

A csavart az ügyben az okozza, hogy az MNB vizsgálata nyomán egyértelműen kiderült, hogy az engedélyezettnél több kötvény került a befektetőkhöz. Márpedig a "többlet" gyaníthatóan a forgalmazó hathatós közreműködésével keletkezett. A sajtóhírekben, nyilatkozatokban ezt többnyire úgy fogalmazták, "fiktív kötvényeket" bocsátottak ki. Mindez persze először nem zavarta a nyilatkozókat abban, hogy továbbra is Beva körön kívül eső eseményként kezelték a kötvénykibocsátás ügyét.

Semmit vettek a kötvényesek?

Mindaddig, amíg a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) fel nem vetette, hogy ha így van, azaz "fiktív" volt a kibocsátás, akkor "a semmit adták el" a befektetőknek, ami érvénytelen szerződéseket és az eredeti állapot helyreállításának szükségességét vonja maga után. Innentől vált az ügy bonyolult jogi kérdéssé a Beva oldalán is: ha ugyanis az eladott kötvények nem léteztek, akkor ezek alapján az ügyfeleknek nem is a kötvénykibocsátóval szemben áll fenn követelésük, hanem azzal a céggel szemben, amelyik eladta a nem létező kötvényeket.

Márpedig ez éppen a forgalmazó, azaz a brókercég, amellyel szemben a követelések Beva-védelem alatt állnak. A helyzet tehát épp az ellenkezőjének látszik második körben, mint az elsőben tűnt: a kötvényesek fizettek a forgalmazónak, az terhelte a számlájukat, de nem írt azon jóvá valódi kötvényeket, következésképp az ügyfél követelése a forgalmazóval szemben áll fenn, s mint ilyen, Beva-védett. A "fiktív" kötvények eladása vélhetően nem jelent mást, mint hogy a kötvényeket vásárolni szándékozók befizetéseit elsikkasztották.

De még itt sem jutottunk a dolog végére, hiszen a "második körben" látszó dolgok csak részben igazak. Ugyanis a kibocsátásra egy bizonyos keretösszeg erejéig volt engedély, tehát korántsem minden, befektetők számláján megjelent kötvény "fiktív".

És melyik kötvény fiktív?

Hogy mennyi kötvénynek kell lennie valójában, s mennyi a "fiktív" kötvény, az egyszerűen megállapítható. Valódi az engedélyezett mennyiség, "fiktív" pedig az a kötvénymennyiség, amely felül lett jóváírva az ügyfélszámlákon. A kötvényprogarm tájékoztatójában egyértelműen megfogalmazták: "A Kötvényprogram keretében forgalomba hozott és le nem járt Kötvények össznévértéke nem haladhatja meg a 70 milliárd forintot". A sajtóban megjelent hírek szerint ezen felül még 150 milliárd körüli összegben értékesítettek - immáron "fiktív" - kötvényeket.

Az igazán bonyolult kérdés annak eldöntése, hogy az ügyfélszámlákon lévő egyes kötvények melyik csoportba tartoznak - ez pedig nagyon nem mindegy a tulajdonosoknak.

Gyakorlati oldalról ugyanis valószínűsíthetjük, hogy a kibocsátó nem fog fizetni (vagy csak kis részben), a "legális" kötvényekben lévő pénz tehát elúszott. A "többlet" mennyiség (kvázi) tulajdonosai viszont valószínűsíthetően Beva-védelem alatt állnak (hiszen a brókercéggel szemben van követelésük), amely miatt, ha nem is teljes, de számszerűsíthető részleges megtérülésre (1 millió forintig teljes, azon felül 90 százalékos, de maximum 20 ezer euróig) számíthatnak. (Ennek feltétele, hogy a forgalmazó ellen felszámolási eljárás induljon.)

Gyűjtőelven tárolt, dematerializált kötvényekről van szó (már ami a valódi kötvényeket illeti persze), és a számok alapján minden valódi kötvényre nagyjából két "fiktív" kötvény jut. Bonyolítja azonban a helyzetet, hogy az összmennyiségen belül különböző kötvénysorozatok vannak, márpedig ezek vélhetően külön kezelendők.

Az említett, egy valódi kötvényre jut két fiktív arány csak egy átlag, az egyes sorozatoknál ettől akár jelentős eltérések is lehetnek. Elképzelhető például, hogy vannak olyan sorozatok, amelyekből nincs "többlet", azaz "fiktív" kötvény jóváírva a számlákon, míg más sorozatokból talán csak ötöde-tizede a ténylegesen és törvényesen kibocsátott kötvény az ügyfélszámlákon jóváírtnak. Innentől kezdve tehát szerencse dolga, hogy kinek és milyen mértékben vannak ténylegesen (valódi) kötvényeik vagy ehelyett a brókercéggel szembeni követelésük a "fiktív" kötvények miatt.

Igazságérzetünk itt persze tiltakozhat, hiszen a befektetők "vétkessége" független attól, hogy ki melyik sorozatból szándékozott vásárolni. A helyzet mégis úgy áll, hogy ettől függően eltérő mértékben juthatnak pénzükhöz. Hab a tortán, hogy valószínűsíthetően a Beva-védelem miatt azok járnak jobban, akiknek arányaiban több "fiktív" kötvényük van, mint valódi, hiszen a valódi kötvényekre egyedül a csődben lévő kibocsátónak kell fizetést teljesítenie, ami erősen kétséges, hogy megtörténik-e valaha.