A 33 éves politikus bormarketinggel foglalkozó cégét, a GLP Bormarketing Kft.-t június 17-én jegyezte be a cégbíróság. Pályázatát július elején adta be és alig két és fél hónappal később, szeptember 16-án máris kedvező döntés született beadványáról, sőt a lehető legmagasabb összeget ítélték meg a cégének - tudta meg a Blikk.
A pályázati felhívás eredeti célja a foglalkoztatottság növelése volt az Új Széchenyi Terv keretében. Ez a cél beszámolója szerint sem valósult meg, legalábbis a tavalyi év végéig egész biztosan, mivel egyetlen foglalkoztatottjuk sem volt. A cég maga is nyomtalanul működik a helyettes államtitkár bejegyzett lakcímén, Egerben, még saját honlappal sem rendelkezik.
A pályázatot 35 év alatti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező fiatal vállalkozóknak írták ki, amelynek során legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhettek el cégük beindítására. Azonban Gál Péter nem nevezhető kezdő vállalkozónak, korábban két családi cégben is volt már ügyvezető, az egyikben pedig résztulajdonos volt a pályázat benyújtása és elbírálása idején is. Mindezek ellenére a cég valamennyi projekttel kapcsolatos beszámolóját elfogadták, az összes pénzt kifizették, projektjét le is zárták - olvasható a napilapban.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Jó kis botrány néz ki a Pfizernél

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Már Ausztriába is átlóghat a száj- és körömfájás, elég egy kis szél
