Február elsején lejár az a határidő, amelyet bizonyos cégügyi adatok módosítására, kiegészítésére jelölt ki a jogszabály. Nem tudni, mi lesz akkor, ha az utolsó napokban tízezrével özönlenek majd a beadványok: az elektronikus rendszerek már most is akadoznak, a cégbíróság munkatársai pedig nemegyszer csak túlórázva tudják tartani a lépést - írta a lap.

Kenesei Judit, a Fővárosi Cégbíróság vezetője elmondta, hogy Budapesten nagyjából negyedmillió cég működik, eddig csak az érintetteknek a 27 százaléka tett eleget adatközlési kötelezettségének. Úgy tudja, hogy az ország más területein is hasonlóan alakulnak a folyamatok.

Egy tavaly tavasszal életbe lépett törvénymódosítás értelmében a 2012 márciusa előtt alapított cégeknek újabb adatokat kell feltüntetniük társasági szerződésükben. A teendők egyikeként a vállalkozásnak igazolnia kell a székhely, a telephely és a fióktelep használatának jogszerűségét, emellett a társasági szerződésben - akárcsak a kérelem nyomtatványán - fel kell tüntetni például a cégben részt vevő tagok adóazonosító számát és személyes azonosító adataikat is. Mindezek miatt tulajdonképpen új okiratot kell készíteni - ismerteti a lap.