A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) létrehozott, és néhány hete már működő speciális közúti ellenőrzési csoport hatékony, szigorú ellenőrzésétől a jogkövető vállalkozások versenyhelyzetének javulását, bevételeik növekedését várják - írta az MTI.
Az MKFE évek óta szorgalmazta a hatékonyabb hatósági fellépést a jogosulatlanul fuvarozó vállalkozásokkal szemben, 2015-ben kormányhatározat született a magyar közúti fuvarozás versenyképességének növeléséről, amelynek hangsúlyos része a piacvédelem. Tavaly ugyancsak kormányhatározat rendelkezett a speciális, tematikus ellenőrzést végző csoport létrehozásáról. A 130 alkalmazottból 60 már képesítést kapott az ellenőrzés végzéséhez, és eddig 28 millió forint bírságot szabtak ki. Az ellenőrzések a fuvarvégzéshez szükséges okmányok megléte mellett kiterjednek a tengelysúly mérésre is. A létszám feltöltése után a személyszállítást, illetve az útdíjfizetést is vizsgálják - ismertette az MKFE főtitkára.
Kapcsolódó
Kovács Kornél, az MKFE árufuvarozási tanácsának titkára elmondta, hogy miközben az utóbbi öt évben a magyar vállalkozások árutonna kilométerben mért nemzetközi közúti fuvarozási teljesítménye 12 százalékkal nőtt, addig az engedélyköteles, az Európai Unión kívüli piacon felgyorsult a magyar vállalkozások piacvesztése. Az engedély nélküli fuvarozás és az eltérő gazdasági környezet ugyanis jogosulatlan előnyöket biztosít az illegálisan fuvarozóknak - fejtette ki.
Az MKFE számítása szerint 2011-hez képest 2016-ban legalább 50 milliárd forint árbevételtől estek el a magyar vállalkozások az EU-n kívüli, engedélyhez kötött piacon - mondta Kovács Kornél.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!