Összesen 1 milliárd 514 millió forintból átalakította három budapesti üzletét a Spar: a Budapest XI. kerület, Péterhegyi lejtő 36. szám alatti, valamint a XII. kerületi Mom Parkban átalakított Spar-üzletek szeptember 2-ától fogadják újra a vevőket. Előbbi egységét több mint 578 millió forintos költségvetéssel modernizálta a vállalat, 25 munkatársnak biztosítva hosszútávú megélhetést. Az eladóterület méretén nem, az elrendezésén viszont annál inkább változtattak. Főleg a friss áruk, a pékség készítményei, a zöldség- és gyümölcssziget szezonális árui figyelemfelkeltő elhelyezésben sorakoznak, de elkülönített helyre került az új, friss szendvicseket, salátákat kínáló kényelmitermék-hűtő is. Valamint a környezetvédelem szempontokra is figyeltek: a világítást energiabarát LED-technológiával oldották meg, a hűtéstechnológiát környezetbarát rendszer biztosítja.
A MOM Parkban lévő szupermarketre több mint 371 millió forintot költött a vállalat. A korszerűsítés során az eladótér nagyságát és geometriáját érintetlenül hagyták, ellenben a berendezések java részét modernizálták. Így például új mirelit- és fagyasztott zöldséghűtőket telepítettek, külön hűtőben kínálják az összes kényelmi élelmiszerterméket, illetve új pénztárgépeket is felszereltek a kasszasorra. A legmodernebb koncepció szerint kialakított egység a látványos dizájnú pultokba telepített melegen tartó fémrekeszekben helyben készített ételekkel és a hűtővitrinekben sorakozó üdítőkkel várja a fogyasztókat. Itt is szintén energiatakarékos megoldásokat választottak. A megújult üzletben 63 munkatárs várja a vásárlóközönséget.
A vásárlók szeptember 23-tól vehetik ismét birtokukba a Budapest XIV. kerület, Ond vezér útja 34. szám alatti szupermarketet, amely több mint 565 millió forintból újult meg. Az átalakított rákosfalvai áruházban 23 kolléga várja a vásárlókat. A szellősebb eladóterében teljesen új belsővel és bútorzattal – zöldséges állványokkal, pékáru-adagolókkal, polcokkal, berendezésekkel – találkozhatnak a vevők, továbbá helyet kapott egy új Spar enjoy. convenience, azaz kényelmitermék-hűtő is.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló