A kábeltelevízió-előfizetői díjak minden bizonnyal emelkedni fognak - mondta a Világgazdaságnak Kéry Ferenc, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség elnöke, miután a kormány lehetővé tette a két országos kereskedelmi televíziónak, az RTL Klubnak és a TV2-nek, hogy pénzt szedjen a kábeles terjesztésért.
A drágulás mértékét ugyanakkor korai volna megbecsülni, attól függ, hogy a tévétársaságok mennyit kérnek majd a terjesztőktől. Lehet, hogy a kábelesek kénytelenek lesznek valamennyit lenyelni, és az is lehet, hogy a többi csatornán spórolnak majd. Kéry azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a kábeltársaságok létrehoznak egy külön csomagot, amelyben csak az RTL Klubra és a TV2-re lehet szólóban előfizetni. Ezáltal megmérhető lenne, hogy ilyen feltételek mellett hányan tartanának igényt a két nagy tévé műsorára, ráadásul nem terítenék szét a pluszköltséget minden előfizetőre.
A lap szerint tévétársaságok már jó ideje szerettek volna pénzt kérni a kábelszolgáltatóktól, a hírek összesen évi 5-6 milliárd forintos elvárásról szóltak. Ehhez átlag kétezer forintos tarifacsomagdíj-emelést kellene végrehajtani, amit a piac nem viselne el: szakértők szerint 500-600 forint körül lehet a lélektani határ. A kábelesek közül sokan nem tudnák lenyelni a díj összegét, hiszen már az elmúlt években is megfeleződött a független kábeltelevíziós társaságok száma, jelenleg körülbelül kétszázan vannak.
Orbán Viktor a héten kormányrendeletben engedélyezte a nagy kereskedelmi tévéknek, hogy a továbbiakban programdíjat szedjenek a szolgáltatóktól.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló