"A vidéki nagyvárosokban és a kedvelt üdülőhelyeken a belföldi turizmus fellendülésével jobban nőtt a fuvarok száma az előző hónapokhoz képest, de a fővárosban ez sajnos még nem érezhető" - mondta a Világgazdaságnak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke.
Budapesten már fellelhető egy-egy turista, de a hotelek, panziók és főleg a idegenforgalomra épülő éttermek a hét minden napján szinte konganak az ürességtől.
Kapcsolódó
A járványhelyzet miatti korlátozások lazítása után kismértékben érezhető volt egyfajta keresletemelkedés, de hirtelen meg is torpant, és már hosszú hetek óta stagnál - tette hozzá az elnök. Tavasszal, a legszigorúbb korlátozások idején a fuvarok száma 80-90 százalékkal esett. Azóta valamelyest javult a helyzet, de az előző évi adatokhoz képest még mindig nagyjából 40-50 százalékos a visszaesés.
Metál Zoltán szerint ebben az is közrejátszik, hogy sokan még mindig otthonról dolgoznak, és csak a legszükségesebb esetben ülnek taxiba. Az sem javít a fuvarszámokon, hogy a fővárosi kulturális programkínálat továbbra is igen csekély. A becslések szerint jelenleg 4500-5000 taxis próbál a fuvarokból megélni Budapesten, de továbbra is sokan szüneteltetik a tevékenységüket. Ebben az is szerepet játszik, hogy augusztusra már nem vonatkoznak a katafizetési könnyítések.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Kézzelfogható közelségben az űrturizmus, bár egyelőre csak a kiváltságosoknak
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma