A Magyar Telekom a klubot 1997 óta támogatta, 2016-tól pedig annak névadó főszponzorává vált. Azonban most a csapat és a Magyar Telekom úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják.
A magyar bajnok és kupagyőztes csapat közleményében ugyanis tudatta, hogy közös elhatározással 2024. június 30-án a vállalattal felbontja eddig fennálló együttműködését, melynek elmúlt éveire mindkét fél pozitívan tekint vissza.
Kapcsolódó
Kitérnek arra, hogy a Veszprém Handball Team Zrt. egy tervezett strukturális átalakuláson megy keresztül, mely a névadó szponzort és a további támogató partnereket is érinti. Azt írják, hogy a változás a továbbiakban is lehetővé teszi, hogy egy, „a legmagasabb célokért küzdő csapat biztos és minőségi szolgáltatásokat nyújtó hattérországa” legyenek, az európai kézilabda erős és megkerülhetetlen brandjeként. Erről azonban csak később ad a csapat bővebb tájékoztatást.
Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. nemrégiben kinevezett vezérigazgatója a klub és a Magyar Telekom együttműködését méltatva úgy fogalmazott, köszönik a Magyar Telekom támogatását, amellyel hozzájárult a csapat sikereihez és a klub hírnevének öregbítéséhez.
„A kollégáim elmondása alapján mindig mindenben számíthattunk partnerünkre, a Magyar Telekom Nyrt.-re. Mint Veszprém szimpatizáns nyomon követtem ezt a jó együttműködést. A cégnek a jövőben minden jót kívánok!” – mondta.
Vakációra küldi a fizetős 5G-t a Telekom
Folytatja hálózatmodernizációs programját a szolgáltató.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát