A uniós közbeszerzési közlönyben megjelent felhívás feltételei között szerepel az, hogy "a megtervezendő épület és környezete legyen egyben az emlékezés, a kegyelet és a történelmi gondolkodás emlékműve, amely a jelen, sőt a jövő lehetőségeit felhasználó építészeti, műszaki, kiállítástechnikai eszközökkel, innovatív megoldásokkal, magas építészeti minőséggel és műszaki színvonalon ad lehetőséget a korszak bemutatására, a célok megvalósítására. A Hortobágyi Deportálások Emlékhelyének nettó alapterülete 3 425 négyzetméter."
A tervpályázat eredményeként kiválasztott tervezővel a BFK tervezési szerződést kíván kötni. A tervpályázatra meghívottak száma: 10 részvevő.
A pályaművek értékelésének szempontjai a következők:
- a kiállítási koncepciónak való megfelelés, mint prioritás,
- igazodás a környezethez,
- építészet és tömegalkotás,
- tervezési program és funkció.
A pályázatra november 26-ig lehet jelentkezni.
A díjazásra rendelkezésre álló keret bruttó 20 millió forint. Az első díj bruttó 6 millió forintnál nem lehet nagyobb, a megvétel összege pedig bruttó 1 millió forintnál nem lehet kisebb.
A bírálóbizottság elnöke Rétvári Bence, a társelnöke Wachsler Tamás, a tagjai pedig a következők: Bognár Csaba, Jakab Ádám András, Jambrik Imre, Lőrinczné Balogh Krisztina, Füleky Zsolt, Szalay Tihamér, Krizsán András, Ferencz Marcel, a póttag Orbán Csaba.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni