Sikertelenül lobbizott a fideszes vezetésű Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) a kormánynál: nem kaphatnak állami támogatást azok az önkormányzati tulajdonú vízműcégek, amelyek a rezsiárrobbanás miatt kerültek csődközeli helyzetbe – adta hírül a 24.hu.
Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke nyílt levélben arra kér minden felelős önkormányzati vezetőt, hogy a vagyont adja át, ahol nincs továbbiakban forrás a működtetésre - olvasható a TÖOSZ honlapján megjelent tájékoztatásban.
Nem számíthatnak támogatásra az önkormányzatok
A TÖOSZ augusztus 4-én tárgyalt a Technológiai és Ipari Minisztériumban (TIM) a vízközmű rendszereket tulajdonló és üzemeltető önkormányzatok képviseletében.
„Lassan 10 éve befagyasztott díj, rengeteg pluszköltség okán lámpással kell keresni azokat az üzemeltetőket, amelyek nem vesztették el saját tőkéjüket és nem fordultak veszteségbe. A kormány a saját cégeinek tőkepótlását biztosította, ami ebben az időszakban összesen meghaladta a 135 milliárd forintot. Az önkormányzati tulajdonú szolgáltatók és önkormányzatok, mint tulajdonosok semmilyen támogatásban nem részesültek. Azt gondoltam, hogy most talán kapnak támogatást az önkormányzati cégek, de nem így történt.
A szándék kifejeződött: mindenki csinálhatja maga, de támogatásra ne számítson. Csak azok a cégek fognak támogatást kapni, ahol az önkormányzatok átadják a tulajdonukat ingyen a magyar állam számára
– írja Schmidt Jenő.
A TÖOSZ-elnök levelében kéri a veszteséges üzemeltetésű cégben tulajdonos önkormányzatokat, adják át a vagyont, mert semmilyen segítségre nem számíthatnak. A TIM-mel folytatott tárgyaláson elhangzottak alapján az üzemeltető cégek maradnak, és tőkepótlással bevásárolja magát az állam az önkormányzati gazdasági társaságokba.
A szolgáltatók harmada a csőd szélén áll
- A mintegy negyven víziközmű cég egyharmada, kisvárosokat és falvakat üzemeltető szolgáltatók a csőd szélén állnak, a fizetésképtelenség hetek, hónapok kérdése náluk.
- A középső harmad is csak azért mutat még életjeleket, mert nem végzik el a szükséges karbantartásokat, felújításokat. Őket magasabb díjakkal és több tartalékkal "talált meg" a 2013-as díjbefagyasztás, majd a 10 százalékos rezsicsökkentés. A városi környezet miatt – ahol rövidebb vezetékszakasszal több fogyasztót el lehet látni – fajlagosan kisebb terhet jelent számukra a 125 forint/fm közművezeték-adó, amely átlagosan az árbevétel további 5,4 százalékát viszi el.
- A felső harmadban jellemzően a nagyvárosok cégek vannak. Ezek még minimális nyereséget tudnak kimutatni, de a tartalékokat felélték mára - írja Schmidt Jenő.
Itt jobb gazda lesz az állam?
A TÖOSZ-elnök a levélben azt is megjegyzi, hogy nagyon reméli, az átadás után az eszközök továbbra is közösségi tulajdonba maradnak. „Remélem, nem leszünk kiszolgáltatva a profit mindenhatóságának és a nem közösségi tulajdonnak. Csak a közösségi tulajdon tudja garantálni az ellátás biztonságát, a díjakat, a fejlesztések folyamatos fenntartását, innovációt, valamint a hatékonyságot. A víz alapvető élelmiszer” – zárta a levelét Schmidt Jenő.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg