A Napi gazdaság csütörtöki számának cikke

A Népszabadságot például 2011-ben átlagosan naponta 222 ezren olvasták, szemben az első kilenchavi 214 ezres számmal. Hasonló tendencia figyelhető meg a Napi Gazdaságnál is, hiszen lapunknak éves átlagban napi 32 ezer olvasója volt, a Világgazdaságnak pedig  29 ezer. A két bulvárnapilap, a Blikk és a Bors olvasottságát inkább a stagnálás jellemezte az elmúlt évben, a Blikket az első három negyedévben 1,05 millióan olvasták, az év egészében pedig naponta átlagosan 1,04 millió olvasója volt, a Borsnak éves szinten átlagosan napi 343 ezer, az első kilenc hónapban pedig 349 ezer. Veszített valamelyest olvasottságából a Nemzeti Sport, bár még így is 261 ezren olvasták naponta.

A regionális lapok rangsorát a Kisalföld vezette, 269 ezer olvasóval, de népszerű volt a Keletmagyarország is, hiszen éves szinten átlagosan 233 ezren olvasták. A 200 ezresek klubjába tartozott még az előbbi kiadó másik terméke, a Hajdú-bihari Napló is. Utóbbiak jelentős növekedést értek el, az első kilenc hónapban ugyanis egyikük sem tudott magáénak kétszázezer olvasót.

A hetilapok közül a Szuperinfót forgatták a legtöbben, átlagosan 2,5 millióan, de előkelő helyre került a Story is, 930 ezres számmal, amit a mért lapok közül a Kiskegyed követett 827 ezerrel. A Nők Lapja átlagosan 752 ezer olvasót csábított. A Szabad Föld nemcsak példányszámban, de olvasottságban is jól tartotta magát, 2011-ben átlagosan 255 ezer olvasója, a Helyi Théma pedig 699 ezer olvasót vonzott hetente.

Olvasottság
Blikk1043
Bors341
Metropol623
Napi Gazdaság32
Nemzeti Sport261
Népszabadság222
Világgazdaság29
Forrás: NOK