A Malév felszámolója szerint bíznak abban, hogy a felszámolás lezárásáig el tudják adni a repülőt. A HA-LNA lajstromú, 15 ezer órát repült gépért a felszámoló 3,6 millió dollárt (817 millió forintot) kért, alkatrészként való értékesítése nem merült fel. A többi vagyonelemre az NRN folyamatosan írja ki a pályázatokat, jelenleg a balatonlellei üdülőre és az abban lévő vagyontárgyakra, dolgozói lakáskölcsönökre és a Külügyminisztériummal szemben fennálló követelésekre lehet pályázni.
Korábbi pályázatokon személyautókat, speciálisan a repülőgépekre gyártott szőnyeget, fémdetektort, bankjegyvizsgáló berendezést, catering eszközöket, rakomány-ellenőrző röntgent, promóciós eszközöket hirdettek meg. Ezekre három érvényes pályázat érkezett, a nyertes végül egy konzorcium lett, a szerződést aláírták, a pénzt a pályázó kifizette, de az átadás-átvétel áprilisig is elhúzódhat, mivel a repülőtér teljes területén, elszórva vannak az értékesített tárgyak.
A dolgozók utáni követelések 9 milliárdra rúgnak
A Malév egykori dolgozóinak elmaradt juttatásaival kapcsolatban az NRN azt közölte, hogy a jelenleg még fennálló követelés bruttó 9,1 milliárd forint, ebből 2,6 milliárd a nettó munkabér, a többi pedig a munkabért terhelő adó és járulékfizetési kötelezettség. Hozzátették: a felszámolási vagyon a dolgozói követelések mintegy 27 százalékára nyújtana fedezetet: 2,5 milliárd forint vagyonból mintegy 700 milliót lehetne a dolgozóknak átutalni, 1,5 milliárd forint az államkasszába kerülne adók és járulékok formájában.
A fizetési ütemezésről a bérekkel kapcsolatos bírósági eljárások miatt a felszámoló nem tudott tájékoztatást adni.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI megkeresésére azt közölte: a 2,6 milliárdos munkabérkövetelést a több mint ezer fős létszám és a magas átlagkeresetek okozzák. A dolgozók a bérüket és az állásidőre járó juttatásukat 2012. januárra és februárra a Malév saját forrásaiból megkapták, a márciusi és áprilisi béreket a bérgarancia alapból folyósították, de ennek mértéke személyenként 1 millió forint lehet, ezért egyes munkavállalók már a márciusi bérüket sem kapták meg teljes mértékben. Az alapból összesen 1,36 milliárd forintot fizettek ki.
Közölték továbbá: a járandóságok kifizetésének ütemére a felszámolónak nincs befolyása a folyamatban lévő perek miatt. Jelezték: a követelések kiegyenlítésére a törvényi előírásoknak megfelelően a bérgarancia alap biztosíthat fedezetet.
66 év után hagyták csődbe menni
A Malév 2012 február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után, felszámolásának határidejét a bíróság legutóbb az idén hosszabbította meg június végéig.
A légitársaság egykori munkavállalói március 29-re, a Malév 68. születésnapjára demonstrációt szerveztek, mert az érdekvédelmi szervezetek szerint több mint ezer volt Malév dolgozó még mindig nem kapta meg jogos jussát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!