A lap információi szerint egyelőre négy személyt gyanúsítanak. Ők mind egy dunántúli településen élnek és jelen állás szerint úgy néz ki, hogy befolyásolni akarták a trafikpályázatok elbírálását.
A Blikk úgy tudja, hogy az egyik gyanúsított egy korábbi pályázó, aki szerette volna elérni, hogy az adott településen az ő pályázata nyerjen. Egy ismerőse hozta össze egy olyan emberrel, aki pénzért vállalta, hogy megveszteget valakit, aki a pályázatok elbírálásában részt vett.
Akár politikus is lehet
Bár a KNYÜ politikusok vagy hivatalos személyek ellen szokott nyomozni, ám a trafikbotrányban őket jelölte ki a legfőbb ügyész az összes feljelentés kivizsgálására.Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek