A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ismét a kötelező kamarai tagság bevezetésére tenne javaslatot a lap szerint, melynek következtében nőne az eddig évi ötezer forintot fizető regisztrált tagok terhe.
Az eddigi tagoknak viszont csökkenne a tagdíja, ám mint a Népszabadság írja, az új tagdíjnak legalább akkora forrást kell biztosítania, mint amennyit a tagdíj és a kamarai hozzájárulási díj együttesen most jelent - a változás egyébként a tervek szerint 2016 januárjától lépne érvénybe.
Az MKIK előterjesztése szerint - mely a lap birtokába került - az új "felállásban" a kamarai választási rendszert is átalakítanák. A dokumentum szerint törvényben biztosítanák, hogy "az egy tag - egy szavazat elv megtartása mellett a képviseleti rendszer gazdasági súly szerint épüljön fel". Eszerint a kisvállalatok - kisebb gazdasági súlyuk miatt - kevesebb beleszólást kapnának a kamara életébe, mint a náluk sokkal jelentősebb pozíciót betöltő nagyok. .
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet